Elfogadták a vízilabda szabálymosósításait, felgyorsulnak a mérkőzések

vízilabda
Hangcsou |

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása.

 

A kedden kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén - például szögletnél - harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett egy csapat összesen kétszer kérhet szünetet, valamint a nagyszünet az eddigi öt perc helyett három percig tart majd.

Változás még, hogy ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belül hátulról szabálytalanul - vagyis nem csak a labdát érintve - akadályozzák a lövésben, a játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok, FINA-delegátus az MTI érdeklődésére elmondta, az új szabályokat - amelyeket többek között Szombathelyen az U18-as világbajnokságon már teszteltek - az Európa Kupa döntőitől kezdődően alkalmazzák majd.

Kemény Dénes, a magyar szövetség korábbi elnöke, a FINA edzőbizottságának elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani módosítások - amelyeket 181 igen, 8 nem, illetve két tartózkodás mellett fogadtak el - felgyorsítják a játékot, ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt -  miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető - veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy "elfogynak majd az együttesek", ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?