Élen telel az alsóbodoki tizenegy

alsóbodoki

Bár vezetnek a VI. ligában, a Nyitrai járásban található településen távolabbi cél az V. liga.
 

Az előző idényben is őszi listavezetők voltak az alsóbodokiak, aztán lecsúsztak a nyolcadik helyre. A most folyó pontvadászatban szintén bajnokként telelnek, de mindössze két ponttal előzik meg az ezüstérmest, az újonc nyitracsehieket. A klubvezetés azonban annak örül a legjobban, hogy az ezerkétszáz lakosú községben széles körű és színvonalas sportolási és felüdülési lehetőség kínálkozik a sportolni vágyó fiataloknak és felnőtteknek. Kevés környékbeli egyesület dicsekedhet azzal, hogy van egy-egy ütőképes U15-ös és U11-es csapata is.
A nyitrai területi bajnokság VI. ligájában magasan a legtöbb találatot (38) szerezték, és szemfüles csatáruk, Juraj Michalík a legeredményesebb góllövők versengésében is előkelő helyen áll. A közelmúlt legfontosabb focitörténései felől érdeklődtünk Gálik Péter alsóbodoki klubelnöknél.
„Jónéhány évtizedig a járási második vonalban rúgtuk a bőrt, a VI. ligában a második idényt töltjük. A bajnoki rajt előtt úgy éreztük, hogy ott lehetünk az erős középmezőnyben. Az első három mérkőzésen azonban sérülések miatt erősen döcögött a gépezet, és csupán két pont begyűjtésére tellett a fiúk erejéből. Aztán folyamatosan felvettük a tempót, és zsinórban nyolc meccsen nem találtunk legyőzőre. A zárófordulóban meglepően kiengedett a gárda, és a Lehota otthonában meglepetésszerű 4:1-es vereséget szenvedtünk” – tájékoztatott az őszről a klubelnök.


A kiváló eredmények eléréséhez nagyban hozzájárultak az új szerzemények, Juraj Michalík gólvágó, a tapasztalt Martin Čambal és a II. ifiligát is megjárt Adam Habdák. Jan Mészáros edzőnek is sikerült újra életet és lelkesedést varázsolni a csapatba, és szinte kierőszakolta a játékosoktól, hogy az első perctől az utolsóig küzdjenek.


„A bajnokság mezőnye annyira kiegyensúlyozott, hogy minden meccsen az aznapi forma dönt. Mindenki képes meglepetésekre, úgyhogy az utolsó is legyőzheti az elsőt. Természetesen örülünk az őszi diadalnak, ám ebből a tényből nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni. A végelszámolásnál a harmadik-negyedik helyezéssel is elégedettek lennénk. Az V. liga egy távolabbi cél. A keretből senki sem távozik, szándékunkban áll viszont megerősíteni a hátvédsort és egy gólerős csatár is még elférne a csapatban. Anyagilag a község és egy ingatlanok értékesítésével foglalkozó társaság támogat, köszönet nekik. A pályánk kitűnő állapotban van, felújítottuk az öltözőket és a cserepadokat, elkészült az új multifunkcionális pálya is. Úgyhogy most már csak focizni kell” – vélekedett Gálik Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?