Élen a licsérdiek

Pozsony. Négy, korábban elhalasztott mérkőzést rendeztek szombaton a II. labdarúgóligában. Biztosan nyert idegenben a Ličartovce, és átvette a vezetést. Csalódást okoztak a szenciek, akik a Dubová otthonában kaptak egy hármast. Értékes győzelmet aratott a kiesőjelölt eperjesi együttes.

Pozsony. Négy, korábban elhalasztott mérkőzést rendeztek szombaton a II. labdarúgóligában. Biztosan nyert idegenben a Ličartovce, és átvette a vezetést. Csalódást okoztak a szenciek, akik a Dubová otthonában kaptak egy hármast. Értékes győzelmet aratott a kiesőjelölt eperjesi együttes. Sokáig vezettek a rimaszombatiak, mégiscsak az egyik pontot tudták kiharcolni.

RIM. SOBOTA–PODBREZOVÁ 1:1 (1:0). Góllövők: Staš (3.), ill. Rybnikár (78.). Játékvezető: Ligocký, 1000 néző. Először vesztett hazai pályán pontokat a rimaszombati csapat. Nagy lendülettel kezdték a két ellentétes félidőt hozó mérkőzést a gömöriek, akik már a harmadik percben vezetést szereztek, s ezután is jóval aktívabbak voltak. Fiľo, Kubala, Staš és Piszár is kecsegtető helyzetben hibázott. Fordulás után magukra találtak a vendégek, egyre többször jutottak el Benko kapujáig. Az 57. percben mégis a rimaszombatiak előtt adódott lehetőség, Kubala azonban a felső lécre emelt. Tizenkét perccel a befejezés előtt Rybnikár távoli lövése a hálóban kötött ki. Nem sokkal a középkezdést követően Staš bombája a felső lécről vágódott ki. Az utolsó másodpercekben Németh közelről centiméterekkel a kapu mellé fejelt. A hazaiak összeállítása: Benko–Lipovský, Németh, Fiľo, Ádám (77. Sikorjak)–Staňo, Ďuriš (81. Goga), Valkučák, Kubala –Staš, Piszár,. (bt)

SENICA–LIČARTOVCE 0:2 (0:0). Góllövők: Bicák (52.), Lapšanský (90. – 11-esből). Játékvezető: Udvardy, 1000 néző. Sárga lap: Masarovič, Hejčík, ill. Šimko. Az első félidőben sokkal jobban futballoztak a házigazdák, akik a helyzeteiken kívül egy tizenegyest is kihagytak. A második félidőben feljöttek a licsérdiek, s védelmi hibából vezetést szereztek.

PREŠOV–V. LEVÁRE 5:0 (2:0). Góllövők: Hricov (33., 42.), Adam (78., 90.), Jakubko (82.). Játékvezető: Tomčík, 900 néző. Az első fél órában jól tartotta magát az újonc, ezután azonban pillanatok alatt összeroppant.

DUBOVÁ–SENEC 3:0 (1:0). Góllövők: Kuzma (37.), Stacho (83.), Kamenský (88.). Játékvezető: Fízeľ, 700 néző. Piros lap: Lukáč (44., Senec). Mindkét csapat keményen játszott az első félidőben, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A szünet után magára talált a Dubová és könnyedén le-győzte sokat hibázó ellenfelét.

1. Ličartovce 18 13 3 2 39:20 42

2. B. Bystrica 18 12 5 1 25:8 41

3. Rim. Sobota 18 10 6 2 26:15 36

4. Senec 18 9 4 5 28:19 31

5. Topoľčany 18 8 6 4 28:9 30

6. Nitra 18 8 2 8 26:18 26

7. DAC 18 7 4 7 25:24 25

8. Podbrezová 17 6 6 5 23:17 24

9. Senica 18 7 3 8 15:20 24

10. Dubová 18 6 4 8 21:34 22

11. Humenné 18 6 3 9 21:29 21

12. Čaňa 18 6 2 10 22:33 20

13. Prešov 18 5 3 10 20:23 18

14. Slovan B 18 4 4 10 17:25 16

15. Devín 17 4 3 10 18:31 15

16. V. Leváre 18 1 4 13 11:40 7

A következő, 19. forduló párosítása (április 5.): DAC–Nitra, Devín–Ča-ňa, Dubová–Rim. Sobota, Humenné –Topoľčany, B. Bystrica–Senica, Senec–Prešov, Ličartovce–Slovan B, Veľké Leváre–Podbrezová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?