<p>Amíg öt kontinentális zónában világbajnoki selejtezők zajlanak, a hatodikban, Afrikában a 2019-es kontinenstorna kvalifikációja kezdődött meg. A selejtezőkről azonban eltereli a figyelmet egy hatalmas botrány: a FIFA a mérkőzés szándékos manipulációja miatt örökre eltiltotta a fekete kontinens egyik neves játékvezetőjét, a ghánai Joseph Odartei Lamptey-t.</p>
Elcsalt vb-selejtező, örökre eltiltott bíró
Az ítélet annyira nevetséges volt, hogy a szenegáli játékosok először még csak nem is reklamáltak hevesen. Inkább megdermedve, teljes sokkban állták körül Joseph Odartei Lamptey-t, és megpróbálták megtudakolni, miért ért az tizenegyest, hogy egy beadás után csapattársuk, Kalidou Koulibaly lábáról pattant le a labda. Thulani Hlatshwayo értékesítette a teljesen falsul megítélt büntetőt, Thulani Serero három perc múlva hozzátett még egyet, Dél-Afrika pedig 2–1-re legyőzte Szenegált a 2016. novemberi világbajnoki selejtezőn. A döbbenetesen rossz játékvezetői ítélet természetesen óriási botrányt idézett elő, Lamptey játékvezetőt és asszisztenseit pedig minden létező fórumon feljelentette a Szenegáli Labdarúgó-szövetség. Az afrikai kontinentális szervezet (CAF) három hónapra eltiltotta a hiba miatt a bírót, de a FIFA március 20-án kiadott határozata sokkal sötétebb ügyre utal. Joseph Odartei Lamptey a fegyelmi szabályzat 69/1. paragrafusa – mérkőzés eredményének törvénytelen befolyásolása – miatt életre szóló eltiltást kapott, semmilyen funkcióban nem vehet részt többé labdarúgó-eseményen se nemzeti, se nemzetközi szinten. Asszisztensét felmentették a vizsgálat után. A FIFA határozata arra utal, hogy Lamptey szándékosan – akár klasszikus bundázás, akár fogadási csalás miatt – befolyásolta a mérkőzést, és ennek megfelelően súlyos a szankció is. A nemzetközi szövetség fegyelmi bizottsága egyelőre nem indokolta meg részletesebben is döntését, annyit közölt, hogy miután jogerőre emelkedik a határozat, akkor szolgáltat bővebb információt. A fegyelmi ítélet utolsó bekezdése utalhat arra, hogy Lamptey a fogadási maffia beépített embere lehetett. A Reuters hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó FIFA-tisztviselők szerint a mérkőzés szokatlan fogadási tevékenység miatt lett gyanús, tehát valószínűleg a nemzetközi monitoringrendszer jelzett. Egy botrányos pályafutás Bár Joseph Odartei Lamptey-t Ghána legjobb játékvezetői között tartották számon, pályafutását botrányok sora színesítette, és az esetekből – főleg a mostani FIFA-döntés fényében – több is gyanúra ad okot. 2005-ben egy accrai Heart of Lions–Asante Kotoko rangadó közben és után a lelátón elszabadult a pokol, miután a vendégdrukkerek problémásnak találták a játékvezetést, s ennek székek kitépésével, majd bedobálásával adtak hangot. Az Asante Kotoko játékosai levonultak, a lefújás után pedig az öltözőben keresték Lamptey-t, akit a biztonságiak előrelátóan elmenekítettek a stadion régi öltözőjébe. Öt évvel később az Ebusua Dwarfs–Tarkwa Medeama osztályozón, amelyet az élvonalba jutásért játszottak, az első félidő vége előtt befújt egy olyan tizenegyest, amelyre a beszámolók „a ghánai futball történetének legmeghökkentőbb ítéleteként” utalnak. A csatár méterekre volt a tizenhatostól, de egy szabálytalanság után az egyébként jól helyezkedő és közel tartózkodó bíró „bent látta” az esetet. Szintén 2010-ben a tunéziai Espérance és az egyiptomi al-Ahli afrikai Bajnokok Ligája-elődöntőjében a házigazdák kézzel elért góllal nyertek és jutottak a fináléba. Az al-Ahli edzője, Hosszam al-Badri szerint a meccsnek még a kezdőrúgás előtt vége volt, mert a játékvezető „azt tett, amit akart.” Súlyos hibájáért Lamptey féléves eltiltást kapott. Az egyenlőség kedvéért az al-Ahli hazai ősellenségének számító Zamalek játékosait és vezetőit is felbőszítette egyszer a ghánai bíró, a kairóiak a Mazembe elleni BL-csúcsrangadó elvesztése után kollektíve csalást kiáltottak. A Zamalek edzője, Ahmed Hosszam – Mido néven jobban ismerjük – a mérkőzés után nyíltan arra célzott, hogy Lamptey-t megvesztegették, és „elvezette” a találkozót. Válogatott szinten is volt már botránya: 2016 márciusában a Kongói DK–Angola Afrika-kupa-selejtező végén öt perc hosszabbítást jelzett, de nem fújta le ekkor a meccset, holott semmi ok nem volt plusz ráadásra. A 100. (!) percben egy angolai beadás után a hazaiak kifejelték a labdát, majd némileg meglepődve konstatálták, hogy Lamptey tizenegyest ítélt ellenük. Miután az angolaiak belőtték a büntetőt, a játékvezető azonnal lefújta a meccset. Az eddigiek fényében azért felvetődik a kérdés, hogy miként maradhatott Lamptey még élvonalbeli, sőt, FIFA-játékvezető, és persze az is, hogy a „minta” hogy nem tűnt fel senkinek. Egy ghánai osztályozón megítélt fantomtizenegyes egy dolog, de Lamptey magas presztízsű klub- és válogatottmérkőzések során követett el érthetetlen hibákat, többnyire retorzió nélkül. Nem tudni, mi következik Ha a FIFA fegyelmi bizottsága szándékos játékvezetői manipulációt állapított meg, akkor a mérkőzés végeredménye sem lehetett tiszta. A szenegáli szövetség újrajátszást szeretne elérni, és a ghánaiak szerint is reális ez a forgatókönyv. A ghánai játékvezetői testület vezetői túl szigorúnak tartják az ítéletet, sőt, kijátszották a „rasszizmuskártyát” is, a szenegáliak igazságtételt ünnepelnek.„Jó okunk van az örömre, hiszen ez a döntés figyelmeztethet mindenkit arra: figyelik a mérkőzéseket, és a csalást súlyosságának megfelelően elítélik” – közölte Abdoulaye Sow, a Szenegáli Labdarúgó-szövetség alelnöke a BBC-nek. Lamptey egyelőre nem állt a sajtó elé. A bővebb magyarázatra még várunk, de az afrikai futball és a délkelet-ázsiai fogadási maffia kapcsolatai miatt igen valószínű, hogy ez a mérkőzés nem „sima” bunda, hanem fogadási csalás lehetett, és Lamptey néhány botránya is ezzel kapcsolatos kérdéseket vet fel. A 2010-es világbajnokság után egy vizsgálat kiderítette, hogy a házigazda dél-afrikaiak felkészülési mérkőzéseit rendre a szingapúri fogadási szindikátus kedve alapján befolyásolták a lefizetett játékvezetők. Az ügyben több magas rangú futballtisztviselőt eltiltottak. A kanadai oknyomozó újságíró, Declan Hill szerint a 2006-os világbajnokságon Ghána két mérkőzését is manipulálták ázsiai szervezett bűnözői csoportok. Az „Asiagate” ügyben a zimbabwei szövetség járt el: mint kiderült, a válogatott délkelet-ázsiai turnéi rendszeresen előre lefixált eredményeket hoztak, a mérkőzéseket olyannyira durván manipulálták, hogy a fogadási maffia képviselői volt, hogy bementek az öltözőbe utasításokat adni. Nyolcvan (!) játékos került a fegyelmi vizsgálat után feketelistára. A legmeghökkentőbb részlet, hogy 2009-ben Zimbabwe képviseletében „kamuválogatott” indult ázsiai túrára, „természetesen” minden mérkőzés fogadási csalás volt. A zimbabweiek nagytakarítást ígértek, ehhez képest a 2016-os, Szváziföld elleni mérkőzésükön egy volt szövetségi tisztviselő, Edzai Kasinauyo 15 000 dollárral próbálta megvesztegetni a játékosokat, hogy a fogadási maffia „kérése” alapján befolyásolják a meccset, és veszítsenek két góllal. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"270318","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 360px;","title":"Ahmad Ahmadnak, az Afrikai Labdarúgó-szövetség új vezetőjének bőven lesz tennivalója","typeof":"foaf:Image"}}]] Ha a mostani ügyben bebizonyosodik a fogadási csalás, kimondhatjuk: egy nagy téttel bíró világbajnoki selejtező fixálása – pláne, hogy két jól ismert válogatott nagy érdeklődéssel kísért mérkőzéséről volt szó – rendkívül súlyos problémákra utal az afrikai futballéletben. Könnyen elképzelhető, hogy a Lamptey-ügy további vizsgálatokhoz vezet, és akár lavinát is elindíthat. Az Afrikai Labdarúgó-szövetséget 1988 óta vaskézzel irányító kameruni Issa Hayatou hatalma március 16-án dőlt meg, utódja a madagaszkári Ahmad Ahmad, akinek még kapóra is jöhet, hogy egy ilyen botrány nyomán kiborulnak a csontvázak a szekrényből. Mert abban szinte biztosak lehetünk: ez nem egyedi eset volt. A bundakirály nagy húzása Nem kizárólag Zimbabwe nemzeti csapatánál játszották meg a „kamuválogatott” trükköt. 2010. szeptember 7-én Bahrein 3–0-ra legyőzte egy felkészülési mérkőzésen Togót, ám egy héttel később a togói szövetség tudatta, ők nem is tudtak arról, hogy ilyen mérkőzést játszottak, a találkozót nem hitelesítette a nemzeti futballirányító szervezet. Mint kiderült, a válogatott volt menedzsere, a rovott múltú Bana Tchanilé szervezett egy kamuválogatottat, mely a szingapúri fogadási maffia utasításait követte. A találkozót a magyar fogadási csalási ügyekben is érintett „bundakirály”, Wilson Raj Perumal hozta össze a Football 4 You International Ltd. ügynökségen keresztül. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"270317","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"Wilson Raj Perumal, a Bundakirály is többször szervezett afrikai fantomválogatottaknak túrát","typeof":"foaf:Image"}}]] Miért épp Afrika? Afrika a fogadásra szakosodott szervezett bűnözői csoportoknak több szempontból is vonzó és könnyű terep. A mérkőzéseket nem kíséri világszintű médiaérdeklődés, pláne igaz ez a regionálisan megtartott vagy B-csapatok részvételével megrendezett találkozókra. Sok ország nehéz gazdasági helyzetben van, ez a futballba is begyűrűzik, a klubjaik által nem – vagy nagy késéssel – fizetett játékosok könnyebben megkörnyékezhetők. Ugyanez vonatkozik a játékvezetőkre is, de volt példa, hogy zsarolással vettek rá bírót, csatlakozzon a manipulációhoz. Marosi Gergely
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.