Eladták a tehenet, hogy megvehesse első új motorkerékpárját

Gergely István bukósisakjával és sikereinek emléktárgyaivalA szerző felvételeNovemberben tölti be a sajógömöri Gergely István hetvenedik életévét. A motorok nagy szerelmese a mai napig aktív versenyző. A veteránok között a legjobbak közé tartozik Szlovákiában. Eredményeiről sok-sok trófea és oklevél is tanúskodik. Életjubileuma kapcsán kalandoztunk kedvenc sportága világában.

Hogyan is kezdődött ez a hosszú és sikeres motoros pályafutás?

Bádogos és vízvezeték-szerelő ipari tanulóként kerültem 1950-ben a tornaljai Csók-műhelybe. Volt a mesternek egy 250 cm3-es Jawa motorkerékpárja, amelyet a mindenkori inasok Benjáminja tartott rendben. Szívesen tettem én is, mert alkalomadtán, természetesen titokban, ki is próbálhattam azt.

Kik és hol rendezték az ötvenes évek motorversenyeit?

Az akkori HESZ (Zväzarm – Hadsereggel Együttműködő Szövetség – a szerző megj.) égisze alatt zajlott a legtöbb. Engem a terepversenyek vonzottak a legjobban. A közeli városokban – elsősorban május 1-jén és 9-én – Tornalján, Rozsnyón, Nagyrőcén rendeztek futamokat. A motorkerékpárokat meg mindig a verseny szerint kellett átállítanunk, átszerelnünk. A legtöbb gond a gumiabroncsokkal akadt.

Mikor voltak tájainkon az első igazi terepversenyek?

Emlékezetem szerint 1954-ben. Akkor vettem az első motorkerékpáromat, egy Jawa 175-öst, igaz, hogy csak kéz alól és nagyon sok munkába meg időbe telt, amíg versenyképessé tettem.

És mikor jött össze a pénz a legelső új, tehát nem használt vasparipára?

Ezerkilencszáz ötvenhatban sikerült egy vadonatúj ČZ 150-es verseny-motorkerékpárt vennem. Szegény özvegy édesanyámat rábeszéltem az egyik tehén eladására. Abból a pénzből, 5700 koronáért vásároltam. Nagy pénz volt az abban a szegény világban.

Egy idő után jelentkeztek a sikerek is?

A nyugdíjba menetelemig a magnezit üzemnél dolgoztam, ezért Lubeník színeiben versenyeztem, 1960-tól jártam a szlovák bajnokságra. Legjobb eredményemet Breznón értem el: harmadik lettem a 175 ccm-esek kategóriájában.

Hány versenymotorja volt a hosszú pályafutása alatt?

Talán tíz. Egytől-egyig csehszlovák gyártmányú Jawa- vagy ČZ-gépek.

Jelenleg milyen masinája van?

Több mint tíz éve vettem a ČZ 250-es terepmotoromat, használtan, tízezer koronáért. Ráköltöttem még újabb tízezret, de megérte, mert azóta kategóriámban sok szép sikert értem el rajta. Júniusban Selmecbányán az igazi kedvenc számomban, a terepversenyben, kategória-győztes lettem.

Néhány hete zajlott le Tornalján a II. Nemzetközi Motoros Találkozó. Nem fájt-e a szíve a nagyobbnál-nagyobb motorok láttán?

Egy kicsit igen, engem azonban még mindig a terepmotorozás érdekel. Meg miből vennék ilyen csodagépeket? Én, aki életében csak a sikerért, a motorok szeretetéért s nem a pénzért versenyzett?

Kipróbálta valamelyiket?

Egyikre sem ültem fel. Az iszapversenyben viszont részt vettem. Nekem könnyen ment, de a nagy gépek némelyike a kátyúban maradt.

Van-e a családban folytatója ennek a csodálatos sportnak?

Nincs, sajnos nincs. Nagyon szívesen átadtam volna a tapasztalataimat a fiamnak, ő azonban a labdarúgást választotta.

Mit szólnak a sikereire a község vezetői, lakosai?

Egyesek hóbortosnak tartanak, mások megcsodálnak, de valójában igazi elismerésben nem részesítenek. Pedig vasparipámon immár 53 éve versenyzem, ami igazán hosszú idő. Nagyon sok edzés és futam van a hátam mögött. Magam fizetem az utazás és az üzemanyag költségeit. Még szerencse, hogy a családom megértő.

Meddig kíván még a nyeregben maradni?

Addig, míg az egészségem engedi.

Landolás a gödörben

Gergely István egy történetet is elmesélt: „A háború utáni években a tornaljai Csók-műhelyben dolgoztam. Ha motorozni akartunk, sokszor „kölcsön kellett vennünk” a javításban lévő motorok egyikét-másikát. Egyszer elindultunk egy versenyen, szokás szerint a műhelybe behozott gépeken. Én egy 250-es Ogar nyergében róttam a kilométereket. Jelölés nélküli utakon. Hatalmas gödrök voltak az országutakon is. Egybe belehajtottam, teljes sebességgel. S az eredmény? Kettészakadt a váz, a kormány jobbra, a motor balra repült, a kipufogó pedig összelapult. A motorkerékpár így újból a javítóműhelybe került. A vázat még sikerült valahogy összehegeszteni, de a kipufogót nem. A gép gazdája is tudomást szerzett a balesetről. Megértő volt, így nem ment el a kedvünk a további versenyzéstől.” (dgy)