Együtt él a család a focival

Nyárasd. „Bevallom, néha az esélyesek ellen tippelek. Megnézem, mint mond a tabella, és mégis a papírforma ellen voksolok. Egyfajta női megérzés. Most is így tettem” – árulta el a nyárasdi Nagy Erika, aki a meglepő eredményekkel tarkított 25. fordulóban, nyolc pontot szerzett.

Nyárasd. „Bevallom, néha az esélyesek ellen tippelek. Megnézem, mint mond a tabella, és mégis a papírforma ellen voksolok. Egyfajta női megérzés. Most is így tettem” – árulta el a nyárasdi Nagy Erika, aki a meglepő eredményekkel tarkított 25. fordulóban, nyolc pontot szerzett.

Hölgyversenyzőnk, aki egyedül állítja össze a tippsort, háromszor is a paneltippel ellentétben, sikeresen érzett rá a helyes eredményre. Enynyire kedvelné, és járatos lenne a fociban? „A labdarúgásnak hagyománya van családunkban. Fiaim is rúgják a bőrt, testvérem, Szabó Tibor az I. és a II. ligában is játszott. Mindjárt bekapcsolódtam a versenybe, rendszeresen végigböngészem a csapatokról szóló híreket, olykor-olykor gyermekeim is besegítenek a szelvény kitöltésébe. Volt már azonban, hogy csaknem teljesen a paneltippekre hagyatkoztam – mondja versenyzőnk, aki rokkantnyugdíjas, de életvidám hangja derűlátó jellemről árulkodik. – Én mindig is egy küzdő, pozitív világnézetű ember voltam. A játékot remek ötletnek tartom. Megfigyeltem, hogy egyesek több szelvénnyel is próbálkoznak, s így nagyobb az esélyük a jó eredmény elérésére. Én csak egy tippsorral próbálkozom – bár volna lehetőség többet is beküldeni –, s úgy gondolom, nem is a legrosszabbul. A hűtőtáska mindenképpen jó kezekbe került, hiszen nagy a család, sokat járunk együtt kirándulni.” – mondta egyik e heti nyertesünk. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?