Egyelőre kevés a játékos Rimaszombatban

rimaszombat stadion
Rimaszombat |

Helyi portálok szerint alig van játékosa a III. ligás rimaszombati labdarúgócsapatnak, Miroslav Bitala ügyvezető azonban állítja, hét végére összeáll egy ütőképes keret.

A múlt héten a közösségi médiában megjelent egy fotó a rimaszombatiak edzéséről, amelyen öt játékos volt jelen. A szerdára tervezett Eger elleni edzőmeccs elmaradt (az egriek ehelyett a fülekiekkel játszottak), a múlt hétvégi tornaljai tornára pedig hét játékossal érkeztek meg a rimaszombatiak. Négy ukrán, illetve három tornaljai futballistával kiegészülve játszották a meccseiket, pályára lépett az új vezetőedző, Tomáš Boháčik is, aki az elmúlt idényben a fülekieket irányította. Erről a Šport RS, illetve a Rimaszombati Foci nevű portálok is beszámoltak.

Miroslav Bitala, a klub ügyvezetője szerint azonban nem kell attól tartani, hogy oszlóban lenne a csapat. „Ez hülyeség, bár tény, hogy teljesen át kell alakítanunk a keretet. Öt játékosunk Fülekre távozott, ketten külföldre mentek. Új csapatot építünk, hazai és környékbeli focistákra akarunk támaszkodni, legfeljebb három légióssal számolunk. Hét végéig szeretnénk, ha teljes lenne a keret” – mondta lapunknak Bitala.

Kérdésünkre, hogy ki maradt a tavalyi keretből, Bitala Peter Vasilkót, Patrik Kováčot és Tomáš Kočišt említette. „Hat játékosunk van jelenleg, de többen jönnek próbajátékra. Olyan futballistákat szeretnénk igazolni, akiknek legalább III. ligás tapasztalatai vannak” – magyarázta az ügyvezető.

A Tornalján pályára lépett ukrajnaiak közül végül senki nem marad a klubban. „Az az egy, akit le akartunk igazolni, súlyos sérülést szenvedett a hétvégén” – jegyezte meg az ügyvezető. Elutasította, hogy a házigazdától kellett volna „kölcsönkérniük” játékosokat, hogy egyáltalán pályára tudjanak lépni a tornán. „Ők nem kisegíteni voltak nálunk, hanem rendesen próbajátékon, egyikükkel tárgyalunk is” – mondta Bitala.

Az ügyvezető hangsúlyozta, a játékosokkal szembeni, első félévből maradt adósságokat fokozatosan törlesztik.

A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadott egy határozati javaslatot, amelyben plusz 18 000 eurót hagytak jóvá a futballklubnak, de ez végül a költségvetési módosításba nem került bele, így egyelőre nincs mi alapján kifizetni.

A tornaljai tornán a rimaszombatiak az utolsó helyen végeztek, miután előbb a rozsnyóiaktól, majd a házigazda tornaljaiaktól kaptak ki egyaránt 3:2-re.

A rimaszombatiak következő edzőmeccse szerdára van tervezve, amikor az NB III-as Putnok otthonában lépnek pályára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?