Egy lépéssor története: „Király! Szuper! Bumm. A francba!”

Közvetlenül a kűr után azt mondták, ez az ezüst egy arannyal ér fel.

Aliona: Nagyon rossz felkészülésen vagyunk túl, mert a komoly sérülésem után sokáig nem korcsolyázhattam.

Bruno: Én ugyan a jégen voltam, de egyedül elég unalmas volt. Aztán Aliona végre elkezdhette az edzéseket, de még csak nagyon óvatosan. Később lebetegedtem, erre meg Aliona is lebetegedett... Mégis azzal jöttünk Ostravára, hogy szép programokat akarunk futni, és ez sikerült is. Ilyen zűrös felkészülés után ez az ezüst tényleg aranyat ér számunkra, mert tényleg varázslatos dolgok történtek a jégen!

Lírai kűrjükkel a közönséget is elvarázsolták, de önök is meghatódtak a végére. Alionának rengeteg érme van már világversenyekről, mégis sírva fakadt a szabadprogram után.

Aliona: Minden éremnek megvan a maga története, minden érem különleges. Ezért is versenyzek még mindig. Ha megvan a lehetőségem, miért ne legyek boldog, miért ne tegyem az embereket boldoggá? Egy show-ban sosem érzed ezt. A versenyre az emberek azért jönnek, hogy lássák, ahogy harcolsz, és ez igazán különleges. Rengeteg energiát ad nekem.

A rövidprogramban Aliona elesett a lépéssorban. Néhány éve egy ilyen hibát még nem bocsátott volna meg magának, de Ostraván csak nevetett egy jót. Sokkal felszabadultabbnak, oldottabbnak tűnik, mint a múltban. Máshogy áll ma a korcsolyázáshoz?

Aliona: Összességében sokkal boldogabb vagyok. Azt gondolom, azért változott meg az életem, mert van egy csodálatos férjem. Tőle sok pozitív energiát kapok, amit aztán másokkal is megoszthatok. Az erős személyiségeknek nehéz megtalálniuk a másik felüket, de most úgy érzem, mindenem megvan. Az összes érzést, amit a korcsolyázás ad nekem, van kivel megosztanom. Sokkal jobban élvezek mindent. Brunóval is nagyon jól kijövünk, mindent megbeszélhetünk, amit korábban nem éltem át. A rövidprogramot is nagyon élveztem, talán túlságosan is! Emlékszem, hogy a lépéssor előtt arra gondoltam: „Király! Szuper!” Aztán hirtelen... Bumm! „A francba! A francba, a francba, a francba! Csak folytasd, ott az érem!” Vicces esés volt, a lábam az égnek állt...

Bruno: Lassításban még viccesebb. Illik a programba. Egy show-ban belekomponálhatnánk. Majd elgondolkodunk ezen.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265913","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"A rövidprogram (2:05-nél az ominózus esés)","typeof":"foaf:Image"}}]]

A rövidben egy Caro Emerald-számra korcsolyáznak, ez nagyon könnyed, játékos program, a kűrjük viszont Patrick Watson Lighthouse című dalára készült, ez egy lírai hangvételű, nagyon érzelmes koreográfia.

Bruno: Az edzőnk már tavaly ajánlotta ezt a zenét, de akkor Alionának még nem tetszett. Idén már sokkal jobban bejött neki, ezért erre készítettük el a kűrünket. Nem bántuk meg.

A közönség felállva tapsolt a kűr végén. Gondoltak valamire abban a pillanatban, vagy átadták magukat az érzelmeknek?

Aliona és Bruno egyszerre: Nem emlékszem!

Bruno: Mindenki azt kérdezgeti, hogy mit éreztünk bizonyos pillanatokban, de tényleg nem emlékszünk. Olyan sok az érzés, hogy az ember agya teljesen üres.

Aliona: Néha arra sem emlékszel, hogyan korcsolyáztál, hogy megcsináltál-e egy elemet vagy sem. Mert annyira koncentrálsz, és mindent odaraksz magadból a jégre, hogy mindent elfelejtesz.

Bruno: Csak egy dolog van, amire mindig emlékezni fogsz – egy picike esés a lépéssorban...

Aliona (nevetve): Köszönöm szépen!

A sajtótájékoztatón arról is beszéltek, hogy ez a zene, a Lighthouse (Világítótorony) jelentette önöknek a fényt az alagút végén a nehéz helyzetekben. Hogyan tudtak megbirkózni a sok akadállyal?

Aliona: Az ember erős, ha tudja, miért küzd. Mi pontosan tudjuk, miért szenteltük az életünket a műkorcsolyának. Harminc éve korcsolyázok. Ha beteg vagy sérült vagyok, csak visszaemlékszem arra, miért kezdtem el, mi motivál. Egyszerűen imádom ezt a sportot. És ha valamit nagyon szeretsz, az sok energiát ad.

Bruno: Ráadásul ha egyszer átélsz egy ilyet hetet, mint most Ostraván, akkor többet akarsz. Több ilyen pillanatot, több ilyen programot, több érmet, több jó eredményt. Újra akarod ezt élni, minden nap. Egyszer már sikerült, akkor még tízszer.

Aliona: Soha nem elég! A sportpályafutás nagyon rövid. Sokan egyetlen nagy siker után befejezik a pályafutásukat, és senki sem beszél róluk tovább. Elfelejtik őket. De lehet, hogy tíz év múltán rádöbbennek: „Bárcsak még egyszer versenyezhetnék!” Csakhogy akkor már késő. Mi minél hosszabb ideig szeretnénk versenyezni. Mert ez tényleg varázslat.

Aliona korábbi partnerével, Robin Szolkowyval ötszörös világ-, négyszeres Európa-bajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes volt, Bruno azonban csak most kezdte el gyűjteni az érmeket, együtt eddig két Eb-ezüstnél és egy vb-bronznál tartanak. Pedig nem volt könnyű a kezdet, mert Brunót nem akarta elengedni a francia szövetség, így majdnem két éven át nem versenyezhettek, csak edzhettek.

Bruno: Nagyon kemény időszak volt. De amikor végre versenyezhettünk, és az első megmérettetésünket megnyertük, rádöbbentem, mekkora potenciál van ebben a párosban. Arra gondoltam: „Ez egy új könyv, és együtt egy csodálatos történetet írhatunk bele.” Az is eszembe jutott, hogy végre elértem, amire mindig is vágytam, úgyhogy továbbra is ki kell tartanom, és harcolnom kell.

Nem voltak kétségei az elején, hogy nem fogja tudni teljesíteni Aliona elvárásait?

Bruno: Nem volt egyszerű. De ha nem látta volna bennem a potenciált, nem választott volna ki engem. Úgyhogy be akartam bizonyítani magamnak és mindenki másnak, hogy elég jó vagyok hozzá. Az elején mindenki Robinhoz hasonlított, de én rájuk szóltam: „Ne hasonlítgassatok Robinhoz. Én jobb akarok lenni nála.”

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265914","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"A kűr","typeof":"foaf:Image"}}]]

A francia GP-n Aliona bokaszalag-szakadást szenvedett a dobott tripla axel után, de így is végigkorcsolyázta a programot.

Aliona: Amikor a jégre érkeztem, éreztem a reccsenést. Tudtam, hogy valami történt, de az járt a fejemben: „Még mindig nyerhetünk!” És hát nem vagyok egyedül a jégen, az ilyen pillanatokban ez ad erőt a folytatáshoz. Ott az a másik ember, akiért szintén felelős vagy, nem mondhatod azt, „kész, befejeztem”. És az adrenalin elég jól elnyomja a fájdalmat. Szóval minden emelés közben próbálgattam a lábamat, hogy bírni fogja-e a végén a négyfordulatos salchowot. De valahányszor Bruno lerakott a jégre, éreztem, hogy nem fog menni. Aztán már csak azon agyaltam, mikor mondjam meg neki, hogy a négyfordulatos helyett csak triplát fogok ugrani. Az utolsó emelés után végül odaszóltam: „Tripla!” De azt hiszem, nem is hallott.

Bruno: Hallottam, hogy mondasz valamit, de nem értettem, mit. De mivel soha nem mondasz semmit, gondoltam, hogy azt mondod, csak tripla lesz.

Ezek szerint program közben nem nagyon szoktak beszélgetni.

Bruno: Ha valamit közölnünk kell egymással, például hogy az ugrás előtt eggyel többet koszorúzunk, azt a kezünkkel mondjuk el egymásnak.

Aliona: Nagyon nehéz program közben beszélni. A kűr 4 perc 40 másodperc, de felér 10 km futással. Ha beszélsz, energiát vesztesz.

Az Eb-n még sem a dobott tripla axellel, sem a négyfordulatos salchowval nem próbálkozhattak meg. Mi lesz a vb-n?

Aliona: Ott már szeretnénk megpróbálni. Nem tudom, mikor kezdhetjük el újra edzésen gyakorolni őket. Még mindig érzek egy kis fájdalmat, de ha a lábam rendbe jön, akkor már teljes erőbedobással edzhetünk.

Mennyire nehéz elem egy dobott tripla axel vagy négyfordulatos salchow?

Aliona: Nem annyira, mint az emberek hiszik, de persze nem könnyű. Egy egyéni versenyzőnek bizonyos szempontból könnyebb, mert ők kontrollálják a testüket. Párosban, ha minden tökéletes összhangban megy, akkor egyszerűbb, de a legkisebb hiba is sokkal nehezebbé teszi. Nyilván kockázatos egy ilyen elemet berakni a programba, de sportemberek vagyunk, szeretünk kockázatot vállalni.

A férfi számára mi a különbség egy dobott tripla vagy négyfordulatos között?

Bruno: Az én dolgom ugyanaz, attól függetlenül, hogy szimplát, duplát, triplát vagy négyfordulatost ugrik-e. De szeretem tudni, hogy milyet akar ugrani Aliona. A technika ugyanaz, de az energiát kontrollálni kell, és érezni kell a ritmust és a sebességet. Ez a nehéz része, ezen múlhat az ugrás sikere.

Mi az, amit a legjobban kedvelnek egymásban, és mi az, amivel egymás agyára tudnak menni?

Bruno: Párizst említeném. Aliona komoly sérülést szenvedett, nagy fájdalmakat élt át, de nem láttam rajta semmit. Végigkorcsolyázta a programot. Ezt nevezem harcosnak. Csodálatos.

És van olyasmi, amivel idegesítik egymást?

Bruno: Aliona egy harcos, és ez idegesítő lehet. Ha épp nincs jó kedved vagy fáradt vagy, akkor nehéz tartani vele a tempót.

Aliona: Bruno is egy harcos. És ez is tud idegesítő lenni.

Bruno: Menjél már, keress másik választ, ez az enyém!

Aliona: Látja? Folyton ez megy! (nevetve) Néha minden nagyon jó, de máskor rossz napjaink is vannak. (még jobban nevetve) De ha el akarunk érni valamit, nem lehet mindig minden tökéletes.

Bruno: Ugyanazok a céljaink, de mi sem lehetünk mindig tökéletesek. Viszont elérhetjük a célunkat.

Mi ez a cél?

Bruno: Két szóval kifejezhető. „Mindent megnyerni.” Vagy: „Arany mindenhol.” Egyszerű ez.