Egy iskola, öt olimpiai érmes

Talán egész Európában egyedülálló, hogy egy intézmény öt olimpiai érmest is adjon az országnak, ráadásul egyéni sportágban. Riszdorfer Mihály, Riszdorfer Richárd, Juraj Bača, Tarr György és Vlček Erik azonban mindannyian a komáromi Határ utcai iskolából indultak, s később mindannyian állhattak olimpiai dobogón. Most családjuk körében tértek vissza egykori iskolájukba, ahol emléktáblát kaptak, amelyet a gyerekeik leplezhettek le. 

Szép emlékek

„Nagyon meghatódtam. Libabőrösebb lettem, mint néha versenyek után, ilyen elismerésben ugyanis még sosem részesültünk” – árulta el Tarr György az ünnepély után. Diákként csak kisebb zűrjei voltak: azért kapott beírást, mert a folyosón futkosott, vagy nem vette át a váltócipőt. A sporteredményeiért azonban többször dicséretben részesítették.
Vlček Erik is jó szívvel emlékszik vissza egykori iskolájára. „Nagyon szerettem ide járni. Sokat adott nekem ez az iskola, jó tanáraim voltak. Kemények, de nem rossz értelemben. Amit az alapiskola megtanít, azt egész életedre magaddal viszed, és én nagyon jó alapokat kaptam” – nyilatkozta a kajakos, aki ha bekerül a tokiói négyesbe, akkor már hatodik olimpiájára készülhet. Szlovákiából egyetlen sportoló sem járt még hat játékokon, Vlček lehet az első.

Iskolásként persze ő sem volt mindig mintagyerek. „Sokat kergetőztünk a folyosón, egész nap azt vártuk, hogy tanítás után majd hogyan fogunk futkározni az üres iskolában. Az ablakból ugráltunk ki az udvarra, ott is kergetőztünk” – árulta el Vlček, hozzátéve, hogy a rosszalkodásnak nem voltak komoly következményei, bár egyszer úgy nekitámaszkodott egy szekrénynek, hogy sikerült kitörnie az ablakot. 

„Mindannyian ideverődtünk, innen jártunk ki a csónakházba – idézte fel a múltat Riszdorfer Richárd. – Eleven gyerekek voltunk, de kordában lehetett minket tartani.” Testvérével együtt már jó néhány éve befejezték a kajakozást, de a sport közelében maradtak. „Van egy fitnesztermünk, annak élünk, azt bővítjük. Sosem voltam edzőfajta, ezért nem gondolkoztam azon, hogy kajakos edző legyek” – tette hozzá Riszdorfer Richárd.

Juraj Bača nevetve megjegyezte, reméli, a mostani gyerekek nem fogják rágógumival teleragasztgatni az emléktáblákat, hanem ösztönözni fogja őket az ötkarika. 

Likér Péter, a komáromi kajakosok jelenlegi edzője pedig azt emelte ki, egy könyvvel vagy egy újsággal ellentétben az emléktáblák mindig szem előtt vannak: „Jó dolog, hogy a fiúk itt, az egykori iskolájukban is nyomot hagynak maguk után.”
 

A komáromi titok

Komárom a fekvésének köszönhetően ideális bázisa a vízi sportoknak, és a közösségi szellem is kedvezett az ifjú sportolóknak. „Szerintem minden még a szüleinkkel kezdődött, akik gyakran összejártak a Vág-holtágnál, felépítették az első csónakházat, és mi, gyerekek is folyton ott voltunk, gyakorlatilag kint éltünk a természetben” – magyarázta Tarr György.

A kajaksportnak nagy lökést adott Szabó Attila 1989-es világbajnoki címe 10 kilométeren. A komáromi kajakost ráadásul abban az évben Csehszlovákia legjobb sportolójának választották. „Akkor még nem arra gondoltam, hogy ha neki sikerült, ebből a városból indulva, akkor nekem is sikerülhet – mondta Juraj Bača. – Viszont óriási inspiráció volt, hogy nap mint nap láthattam élőben egy ilyen klasszis sportolót.”

Soós Tibor, a komáromi kajak négyes első sikeredzője szerint is az a helyi klub egyik fő erőssége, hogy az olimpiai érmesek együtt edzenek a gyerekekkel. „Ez sehol máshol nincs így. Magyarországon a legjobbakat tejben-vajban fürösztik, el vannak zárva a többiektől. Nálunk meg boldogok a gyerekek, hogy együtt lehetnek a vízen Erikkel, Gyurival” – hangsúlyozta a komáromi négyes egyik sikerkovácsa. Hozzátette, a helyi magyar és a szlovák iskolák közötti egészséges rivalizálás is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen jó eredményeket érjenek el a komáromi sportolók, egymást hajtották, heccelték a diákok, mindenki bizonyítani akart.

Öten közülük egészen az olimpiai dobogóig jutottak, és elnézve a csónakházban nyüzsgő gyereksereget, utánpótlás is lesz.