Egy hajóba ült Gelle Péter és Vlček Erik

<p>Már a račicei válogató óta érlelődött a fiúkban az elhatározás, miután a trencséni Gelle Péter megnyerte az ötszáz métert a komáromi Vlček Erik előtt, ezer méteren meg fordított volt a sorrend. A napokban egy hajóba ültek.</p>

„Számomra a komáromi kajaknégyes az elsődleges. Az olimpiai selejtezőt jelentő szegedi világbajnokságon mindenképpen – mondja Vlček Erik, aki állítása szerint szeret versenyezni, és ezért ki akarja próbálni, hogyan menne a K2-es Gellével. Versenyzési lehetőség csak egy van, mégpedig a közelgő belgrádi Európa-bajnokság. – Azért ötszázon, és nem ezren indulunk, mert a hosszabbik távon a K4-esben vagyok érdekelt, s abban az egységben is számítanak rám.”

Két jó kajakos még nem biztos, hogy jó párost alkot. Az idő kevés, edzésre is alig van lehetőség. E héten két napig Trencsénben gyakorolt a két fiú, jövő héten Komáromban folytatják a munkát az Eb-re indulás előtt. „A hétvégi Komárom Nagydíjon nem indulok, sokat versenyeztem az utóbbi időben, erre nem készültem” – jelzi Gelle. Vlček viszont nem hagyja ki a hazai viadalt.

Gelle a K2-esért feláldozza az Eb-n idei sikerszámát, a K1 ötszáz métert, melyben Világkupát nyert Duisburgban, második volt Poznanban és harmadik Račicében. „Az olimpiai kijutás reményében teszem – magyarázza a párkányi származású kajakos. – Ha a K2 500 méteren indulok, nem mehetek egyesben is, a kettőt együtt nem győzném a belgrádi pályán. Ha úgy folytatom, mint idén, ezen a távon K1-ben indulhatok a jövőben is, az olimpiai kijutás viszont most időszerű. Ahhoz persze K2 ezer méteren kellene rajtolnunk a szegedi világbajnokságon. De ott még jelenleg nem tartunk. Egyelőre kipróbáljuk, hogyan menne együtt Erikkel, utána összedugjuk a fejünket, és döntünk a folytatásról.”

Gelle Péter Belgrádban három számban ül hajóba. K1 ezer méteren, K2 ötszáz méteren és K1 ötezer méteren. „Az Európa-bajnokság műsora kínálja ezt a lehetőséget – részletezi jövő heti vízre szállásait. – Mivel Erik ezren a K4-esben érdekelt, így azon a távon csak az egyest választhattam, ötszázon kipróbáljuk, mire vagyunk képesek együtt, és az ötezer csak ráadás, akár edzés is lehet a végén.”

Egyelőre csak arra lehet hagyatkozni, milyenek a fiúk benyomásai az első gyakorlásokból. Amit mindketten állítanak: fokozatosan javul az összmunka, de nem egyszerű gyorsan összeszokni, ráadásul Eriknek a hajóváltással is számolni kell, ami ugyan nem egyedi a kajakos világban, de számára már szokatlan, hiszen utoljára 2005-ben ment párost Riszdorfer Richárddal. „Kézenfekvő volt, hogy Gellével próbálkozzak, hiszen egyesben elért eredményeivel felhívta magára a figyelmet. Emiatt szólítottam meg őt” – folytatja Vlček Erik, aki Belgrádban két vasat tart majd a tűzben, és túl korainak tartja, hogy arról beszéljünk, mi lesz utána. Csak annyit mond: „Okosabbak leszünk. Megnézzük az ellenfeleket, saját lehetőségeinket is mérlegeljük, és a kajaknégyes szempontjait sem akarom kihagyni. Egyáltalán nem lesz könnyű döntés, de most még csak az Eb-re készülődésnél tartunk.”

Gellének Vlček a K2-esben reménysugár, egy könnyebbnek tűnő út a londoni olimpiára. Ahhoz azonban nem ötszáz, hanem ezer méteren kellene indulnia a párosnak a szegedi világbajnokságon. Az Eb műsora a kajaknégyes miatt még nem engedi meg ezt a kombinációt, a világbajnokságon viszont nincs egy napon a K2-es és a K4-es ezer méteres versenyszáma, a páros egy nappal megelőzi a négyest. Csak kérdés, marad-e elég ereje Vlčeknek a négyesre. Mikor azt kérdeztem tőle, mi késztette arra, hogy a belgrádi Eb-n a K2 500 m-t is elvállalja a kajaknégyes mellett, s arra az időre kilépjen azoknak a fiúknak a társaságából, akikkel évek óta együtt készül, gyakorol, él, azt válaszolta: „Szeretek versenyezni. Mióta kikerült a világversenyek műsorából az ötszáz méter, hiányérzetem volt. Most megpróbálom ezt pótolni. Az utána következő lépéseket még nem látom. Az Eb után megbeszéljük tapasztalatainkat Péterrel, a kajaknégyes tagjaival is tisztázzuk, ők hogyan látják a dolgokat. Döntés csak ezután születhet. Belgrád után okosabbak leszünk.”

Meglepetésünkből felocsúdva remélhetően mi, többiek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?