EDZŐMÉRLEG

STANISLAV JARÁBEK (Trnava): „A Slovan elleni meccs után készültünk a mai ellenfél gyors ellentámadásaira, ennek ellenére, nem tudtuk ezeket hárítani, és megérdemelten kaptunk ki.”

PECZE KÁROLY (Inter): „Fegyelmezett játékkal szereztük meg első tavaszi győzelmünket idegen pályán.

STANISLAV JARÁBEK (Trnava): „A Slovan elleni meccs után készültünk a mai ellenfél gyors ellentámadásaira, ennek ellenére, nem tudtuk ezeket hárítani, és megérdemelten kaptunk ki.”

PECZE KÁROLY (Inter): „Fegyelmezett játékkal szereztük meg első tavaszi győzelmünket idegen pályán. Gyors kontrákra építettük taktikánkat, ez teljes mértékben sikerrel járt, nagyobb arányban is nyerhettünk volna.”

LADISLAV MOLNÁR (B. Bystrica): „Ezen a meccsen is megmutatkozott a csapat jelleme és a győzelem utáni vágya.”

JOZEF VUKUŠIČ (Ružomberok): „Egyenlítésünk után a három pontot is megszerezhettük volna, de a hajrában durva hibát vétettünk.”

JOZEF JANKECH (Dubnica): „Nem tudtuk kihasználni a legnagyobb lehetőségeket sem.”

MILAN LEŠICKÝ (Púchov): „Elégedetlen vagyok a játékkal, véletlenszerű akciókat vezettünk, de sikerült nyernünk.”

KAROL KISEL (Trenčín): „A fegyelemre építettünk, s ez sokáig kedvezett nekünk. Örültem a gólunknak, viszont nagyon elszomorított, hogy számtalan lehetőséget nem tudtunk kihasználni. Ellenfelünk érett volt több gólra is. A hajrában kaptunk egy hárítható gólt.”

MICHAL HIPP (Petržalka): „Játékunkban sok volt a véletlenszerű momentum, néha csak ívelgettük előre a labdát, később pedig hiányzott a fiúkból a lelkesedés, a tűz, nem nagyon próbálták megnyerni a párharcokat.” (sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?