Dzsudzsák: „Most jött el az én időm”

<p>Dzsudzsák Balázs két parádés gólt lőtt a portugáloknak. A magyar válogatott csapatkapitányát a meccs után faggattuk.</p>

Hogyan látta belülről a góljait?Hála istennek, mindkét lövés olyan szögben volt, hogy nem álltak előttem. Attól függetlenül, hogy megpattantak, éreztem, jól találtam el, és az erő is megvolt bennük. Folyamatosan erőltetem a távoli lövéseket, már az Elefántcsontpart elleni előkészületi meccsen is így léptem pályára, de mindig csak toltam, toltam, aztán valaki rendre leblokkolta a labdáimat. Gera Zoltán intett türelemre. Azt mondta, egyszer majd elsül a lábam. Örülök, hogy ezen a meccsen jött el az én időm. De ehhez a bravúros döntetlenhez az egész magyar csapat, a szurkolótábor és az egész ország kellett. Ja, persze kellett hozzá Hegyesi Laci bácsi békéscsabai kis kolbásza is. Nem tartott attól, hogy a megváltozott összeállításban gyengébbek lesznek?Egyáltalán nem. Fontos volt, hogy akinek sárga lapja van, az ne a legjobb tizenhat között legyen eltiltott. Ez a meccs a továbbjutásunk szempontjából nekünk nem számított. Megengedhettük magunknak, hogy néhányan pihenjenek, mások pedig megkapják a lehetőséget. Nem akárkik ellen játszottunk, a legolcsóbb játékosuk tízmillió euró felett van. Én sem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a döbbenetes feljavulás a részünkről, mióta tudunk ilyen szinten futballozni, valamint megnyerni egy Eb-csoportot?! Ez tényleg mindent felülmúl. Hogy éli át a nem várt menetelést?Most még nem hiszem el ezt az egészet, hiszen még az is hihetetlen, hogy egyáltalán itt vagyunk. Biztos kell még egy-két óra, egy-két nap, amíg ez lenyugszik. Eufóriában van az ország, eufóriában vagyunk mi, játékosok is. Ezért is adunk ilyen egyszerű interjúkat, mert felfoghatatlan, hogy min megyünk keresztül, milyen csapatok és játékosok ellen játszunk úgy, ahogy játszunk. Minden előzetes várakozást fölülmúlunk. Meddig juthat el a válogatott?Továbbra sem hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak. Próbáljuk nyugodtan kezelni és megélni ezt a pillanatot. Van egy új generációnk, ami hosszú idő után csodát tett a csapattal, az országunkkal. Magyarországnak nem egy-két játékosa van, aki a világ legjobbjai közé tartozik, hanem egy olyan csapata, amelyet semmiért sem cserélnék el! Még gólkirály is lehet.Ugyan már! Nem az a fontos, ki lövi a gólokat, hanem hogy a csapat jól szerepeljen. Bravúr lenne a negyeddöntő, hát még az elődöntő… Mit szól ahhoz, hogy Magyarországon is euforikus hangulat uralkodik, az emberek az utcákon ünneplik a sikert?Köszönjük szépen, hogy ennyien mögénk álltak, és ekkora érzéseket váltunk ki belőlük. Azt tartom most is, amit az Izland elleni meccs után mondtam: tizenöt millió ember ellen nehéz győzni. Ezt ma ismét bebizonyítottuk, hiszen Cristiano Ronaldónak és a portugáloknak sem sikerült. Remélem, hogy ez a szurkolótábor csak még nagyobb és erőteljesebb lesz, ahogyan a csapat is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?