Drámai finálé, egy milliomos gólja döntött

Mivel az I. világbajnokságot Dél-Amerika rendezte, utána Európa következett. A FIFA üzleti érzékkel megáldott tagjai rájöttek, miért ne mutatnának az embereknek különböző városokban élvonalbeli labdarúgást; nagyobb lenne a látogatottság, nagyobb lenne a bevétel... Montevideo ugyan maradéktalanul a futballnak élt, de nem volt minden meccsen telt ház. Tehát csak olyan rendező ország jöhetett számításba, ahol nagyvárosok és megfelelő stadionok voltak. #gy esett a választás Mussolini Olaszországára.

Tizenhat válogatott egyenes kiesési rendszerben küzdött egymás ellen különböző olasz városokban. Az első fordulóban kevés izgalom akadt, később azonban megkezdődött a dráma, amely egészen a fináléig tartott. A negyeddöntő mérkőzései közül kiemelkedett az olasz-spanyol meccs. Hosszabbítás után is 1:1 maradt az eredmény, másnap meg kellett ismételni a találkozót. Az összecsapás hőse a csúcsformában védő 33 éves Ricardo Zamora spanyol kapus volt. Az első mérkőzés annyira kikészítette a két csapatot, hogy a spanyoloknál hét, az olaszoknál öt új játékos szerepelt. Itália 1:0-ra nyerte a megismételt találkozót, nem kis bírói segédlettel. Annyira szembetűnő volt Mercet játékvezető bíráskodása, hogy hazatérte után a svájci szövetség örökre eltiltotta. Olaszország aztán a csodacsapatnak tartott Ausztriát is legyőzve bekerült a döntőbe.

Magyarországon a gyengébben sikerült felkészülés és sérülések után is bizakodó volt a hangulat. A vb-re utazók között nem volt Tóth Potya István, a válogatott edzője; a vezetők nem tartottak igényt a munkájára. A csapat előbb 4:2-re verte Egyiptomot, de a nyolc között a sok szabálytalansággal tarkított találkozón 2:1-re kikapott az osztrákoktól. Markost kiállították, Avar pedig megsérült, lement a pályáról, cserélni nem lehetett. A magyarok összeállítása: Szabó–Vágó, Stenberg–Palotás, Szűcs, Szalay–Markos, Avar, Sárosi, Toldi, Kemény.

A döntőre június 10-én került sor. A világfesztiválok első focidrámája. Negyvennégy fok meleg Rómában, fanatikus nézők a lelátókon, óriási erővel támadó, sokat szabálytalankodó olaszok, hősiesen védekező csehszlovákok (előzőleg 2:1-re nyertek Románia, 3:2-re Svájc és 3:1-re Németország ellen), remekül védő Plánička. Az 50. percben Puč egy hangos sikoltással összeesik, aztán a 74.-ben Combi hálójába bombázott. Halotti csönd a lelátón, Mussolini arca is elkomorodott. Mi jöhet még? Negyedóra van hátra... Az olaszok továbbra sem kímélik ellenfelüket, nagy erővel rohamoznak, szabálytalankodnak. Hiába. Már csak tíz perc... Nejedlý a földből búvik elő, három araszról lő – a kapufa ment. Rögtön utána Plánička tornázik, a szélvészgyors Orsi gondol egyet, nem lő, hanem csak emel. 1:1. Plánička egyetlen – éppen ezért máig nyilvántartott – hibája ezen a vb-n. Hosszabbítás. A milliomos Schiavio, aki csak kedvtellésből focizik, belővi a győztes gólt. Általános vélemény szerint az olaszok erőnlétben voltak verhetetlenek, ez eredményezte nekik a világbajnoki címet.

A II. vb-döntő: OLASZORSZÁG– CSEHSZLOVÁKIA 2:1 (0:0, 1:1, 1:0). Róma, 45 ezer néző. Játékvezető: Eklund (svéd). Góllövők: Puč (74.), Orsi (81.), Schiavio (95.). OLASZORSZÁG: Combi–Monzeglio, Allemandi–Ferraris, Monti, Bertolini–Guaita, Meazza, Schiavio, Ferrari, Orsi. CSEHSZLOVÁKIA: Plánička–Ženíšek, Čtyřoký– Košťálek, Čambal, Krčíl–Junek, Svoboda, Sobotka, Nejedlý, Puč.