Doborgazi fellebbezés

Dunaszerdahely/Doborgaz. A vasárnapi idényzárón történt focistafogyatkozás mindössze 1500 koronájába került a nagypakaiaknak, akik ugyan elvesztették a doborgazi párharcukat, mégsem ők, hanem a győztes hazaiak búcsúztak el a dunaszerdahelyi területi bajnokságtól.

A bacsfai fakó, azaz a tárnoki csapat (sötét mezben) foglalja el a doborgaziak helyét a dunaszer-dahelyi területi bajnokságban, ahova a 2. helyezett ekecsiek is követik őket. Örzsik Ödön felvSzerdán ülésezett a területi futballszövetség sporttechnikai bizottsága, mely meghozta döntését a 30. fordulóban idő előtt befejeződött Dobrohošť–Veľká Paka találkozó ügyében. Mint ismeretes, a kiesési rangadó 2:0-ás hazai vezetésnél az 55. percben idő előtt fejeződött be, miután a vendégcsapat játékosainak száma hét alá csökkent. „A hazaiak 3:0-ás győzelme került a jegyzőkönyvbe. A nagypakaiakat ezenkívül 500, illetve 1000 koronás büntetéssel sújtotta a testület. Az első tételt a szövetség, a másikat pedig a doborgaziak számlájára utalják át, a rendezéssel kapcsolatos kiadások térítése címén. A bizottság a versenykiírás és a versenyszabályok értelmében járt el. Nem veheti figyelembe a semmivel sem bizonyítható mendemondákat” – nyilatkozta lapunknak a döntésről Borbély Jenő, a szövetség titkára. Varga Gábor, a doborgaziak csapatvezetője elsőként tőlünk értesült a szövetségi határozatról. „Pontosan ezt vártam az illetékesektől, akik bennünket meg sem hívtak a tárgyalásra. Megdöbbentő, hogy nem mertek állást foglalni a vendégek kirívó sportszerűtlenségével kapcsolatban. Természetesen nem hagyjuk annyiban a dolgot, amint kézhez kapjuk a döntést, fellebbezni fogunk. Amennyiben a szövetség végrehajtó bizottsága helyben-hagyja a döntést, akkor óvásunkkal a kerületi szövetséghez fordulunk” – vázolta fel a várható fejleményeket a járási élvonaltól búcsúzó doborgaziak tisztségviselője. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?