Diegók napja Barcelonában

<p>Nem született döntés a keddi játéknapon a foci BL negyeddöntőinek első mérkőzésén – a két döntetlen után azonban a vendégcsapatok (Atlético Madrid, Bayern München) várhatják kedvezőbb helyzetből a jövő heti visszavágót.</p>

KISS TIBOR NOÉ

Diego aggódó tekintettel érdeklődött a sántikáló Diego állapota felől, majd pályára küldte Diegót. Ez volt a Barcelona–Atlético Madrid mérkőzés kulcspillanata. Aki esetleg nem értené a fenti mondatot, annak számára bővebb magyarázat: a találkozó első félidejében combsérülést szenvedett az Atlético Madrid szupercsatára, Diego Costa. S bár egy próbát még tett a játékkal, a madridiak edzője, Diego Simeone kénytelen volt őt lecserélni. A brazil Diegót állította be a helyére. Ezzel nem járt rosszul a vendégcsapat. Az egykori Werder- és Wolfsburg-támadó a 67. percben 35 méterről, éles szögből elképesztő erővel lőtte ki a Barca kapujának bal felső sarkát. A Barcelona ezután nagyobb sebességre kapcsolt, s egyenlített is (Neymar gólja sem volt semmi, különösen Iniesta gólpassza miatt), a győzelmet azonban nem tudta megszerezni.

Érdekesség, hogy ebben a szezonban a két csapat negyedik egymás elleni mérkőzése is döntetlennel zárult, a két Szuperkupa-meccs (1:1 és 0:0), valamint a bajnoki (0:0) után ezúttal sem született győztes (1:1). A számok alapján a Barcelonának nem sok esélye maradt a fordításra: a Bajnokok Ligájában a hazai pályán elért 1:1 után csak minden negyedik csapatnak sikerül idegenben kivívnia a továbbjutást. A Barcelonának láthatóan nem fekszik az Atlético stílusa, amely hasonlít ahhoz, amilyen játékosként a tréner, Diego Simeone volt. Masszív, kőkemény, ravasz csapat az Atlético, és ezt a Camp Nouban is bizonyította. Mindazonáltal a madridiak most nem örülhetnének a döntetlennek, ha nem Thibaut Courtois védte volna a kapujukat, a 21 éves belga kapus bravúrok sorát mutatta be Barcelonában. Ahol „mindössze” 80 ezer néző foglalt helyet – meglepő adat, és a BL (vagy az újabb spanyol csapat elleni derbi) iránti érdeklődés megcsappanásáról árulkodik. Az elmúlt évek nézőszámait tekintve ez ugyanis jelentős visszaesés. A 2012-es, Leverkusen elleni nyolcaddöntőt leszámítva (amikor a Barca az idegenbeli 3:1-es győzelem után fogadta a német csapatot) a kieséses körben a katalánokra általában 90–95 ezer néző volt kíváncsi BL-meccsen a Camp Nouban.

S ha már az adatok: a Manchester United–Bayern mérkőzésen a vendégek minden tekintetben felülmúlták a hazai csapatot – kivéve a gólok számát (itt is 1:1). Labdabirtoklási fölényük nyomasztó volt (70%–30%), a passzok számáról már nem is beszélve: a Bayern játékosai 906 alkalommal próbálták meg egymáshoz eljuttatni a labdát, ebből 754- szer sikerrel. (Ugyanez az adat a ManUtd. esetén: 380/231). Persze, önmagában a passzokkal még nem lehet meccset nyerni, és ez az Old Traffordon is bebizonyosodott. Sőt, ha az első félidőben Danny Welbeck ordító ziccerben nem Manuel Neuer kezébe emeli a labdát (borzasztó gyönge megoldással), akkor az angolok korábban is előnybe kerülhettek volna.

„Jövő héten befejezzük a munkát” – összegzett a lefújás után magabiztosan Arjen Robben, a Bayern holland szélsője. A játékos szerint a manchesteri csapat defenzív játéka miatt a Bayern sem tudott kibontakozni. Más idők járnak jelenleg, s ezt David Moyes, a ManUtd. mestere jól felmérte, az angol csapatnak egy esélye volt az idény eddigi részében taroló Bayern Münchennel szemben: a védekezés. A visszavágón azonban nem fogadnánk nagy összegben a Manchester United továbbjutására, a Bayern által szerzett idegenbeli gól még sokat érhet, Münchenben a hazaiak várhatóan nem csak a passzok számában lesznek jobbak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?