Diego Costa kontra öt védő

<p>A hollandok öt hátvéddel, a spanyolok a brazil születésű Diego Costával készülnek a 2010-es vb döntőjének ma esti (21.00) „újrajátszására”.</p>

ELŐZETES

A spanyol keretben 16 játékos található a 2010-es világbajnok csapatból, míg a hollandok jelenlegi csapatából csak heten voltak ott a dél-afrikai tornán (a hátvédsor teljesen kicserélődött, s a középpályások közül is csak ketten maradtak). A világ- és Európa-bajnok spanyolok erősödtek is a johannesburgi finálé óta, immár náluk játszik a brazil születésű Diego Costa, az Atlético Madrid gólvágója, aki a vb után a Chelsea-ben folytatja pályafutását.

Diego Costa mindössze 350 km-re született a mai meccsnek otthont adó Salvadortól, Lagarto városában. A brazilok azonban nem fogadták tárt karokkal a 25 éves csatárt: a spanyol válogatott zárt kapuk mögött edzett, de a drukkerek a környező házak tetejéről figyelték a tréninget, s Costa minden egyes labdaérintésénél azt kiabálták: „Áruló, áruló!”

Costa azonban nem kételkedik döntése helyességében, azért választotta a spanyol válogatottat, mert Luiz Felipe Scolari, a brazil nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya soha nem szólította meg.

A holland együttes jelentős fiatalításon esett át a négy évvel ezelőtti vb óta, ám Louis van Gaal szövetségi kapitány számára komoly gondot jelentett, hogy a kiváló középpályás, Kevin Strootman sérülés miatt nem lehet ott a tornán. A holland szakember Strootman kiválása miatt átalakította a 4-3-3-as felállást 5-3-2-re.

Arjen Robben, az Oranje szélsője azonban nem aggódik a megváltozott taktika miatt. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy tiki-takát játsszunk, még ha ezt a stílust a legjobb is nézni. Az ellentámadások viszont komoly fegyvernek számítanak a mai futballban, és ezen a tornán is nagyon sokan fognak élni velük” – vélekedett a Bayern sztárja.

Iker Casillas, a spanyolok csapatkapitánya a mai mérkőzésen világcsúcsot dönthet: ha a 86. percig nem kap gólt, akkor túlszárnyalja az olasz Walter Zengát, aki 1990-ben zsinórban 517 percen át nem kapott gólt. Casillas a 2010-es vb-döntő hosszabbításának lefújásakor 433 góltalan percnél állt meg. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?