Demitra-film: több nevetés, mint könny

Az inkább vicces műfajokból ismert Dano Dangl (többek között a Partička című, improvizáción alapuló műsor ötletgazdája) a Demitra család áldásával és közreműködésével készítette el filmjét. A 90 perces dokumentumfilm kerettörténetét a hokis özvegyének, Majka Demitrovának vonatos utazása adja Jaroszlavlba, férje halálának helyszínére. A végeláthatatlan vonatút ideális a beszélgetésre, emlékezésre, olykor sírásra és sok nevetésre.

„Pont akkor jött ez a felkérés, amikor hosszú idő után kezdtem relatíve jól lenni” – vallja be Demitrová rögtön a film elején. Ez a mondat mellbevágó, Demitrová viszont már tényleg inkább vidáman akar emlékezni a férjére, s az első randi már-már közhelyes történetét is nevetve adja elő: „Megkérdezte, nem mennék-e el vele valahová. Látszólag közönyösen mondtam neki igent, pedig persze tudtam, hogy totálisan-totálisan menni akarok!”

Utált veszíteni

„Paľko mellett mindenki azonnal jól érezte magát” – mondja Demitrová, és a rokonok, barátok, játékostársak, edzők is ezt igazolják. A készítők Demitra életének minden fontosabb személyiségét megszólaltatták, az alapiskolás osztályfőnökétől kezdve az ifiedzőin át a válogatott és klubbeli csapattársakig. Mindenki ragyogó szemmel beszél az egykori kiváló hokisról, aki könnyen belopta magát a szívekbe. Pedig veszíteni nagyon utált.

Demitrová felidéz egy családi merülőversenyt, amikor az elkékült Demitrát már ijedten húzták ki a medencéből, mert nem volt elég számára, ha egyszerűen megdönti a sógora rekordját, ő sokkal tovább akarta bírni a víz alatt.

„Ha Paľo elvesztett egy teniszmeccset az apja ellen, azt az egész lakótelep tudta” – jegyzi meg például egy gyerekkori haver, aki szerint a hokis az apjától örökölte a fanatikus győzni akarást. „Én is nyerni akartam, és ő is” – jön erre már idősebb Pavel Demitrától a válasz.

Az egész film ilyen – hosszabb monológjai csak az özvegynek vannak, a többiek megszólalásai ügyesen össze vannak vágva, így kiegészítik és ellenpontozzák egymást, nem ritkán rendkívül szórakoztatóan. „Fontos volt neki, hogy jól nézzen ki, nagy gondot fordított az öltözködésére” – jegyzi meg például barátjáról Marián Hossa, Jeremy Roenick, aki a Los Angeles Kingsben játszott együtt Demitrával, pedig mindezt így kommentálja: „Az öltözködése? Borzalmas ízlése volt!”

Meccshangulat a moziban

A dokumentumfilm jól kombinálja össze a visszaemlékezéseket a Demitra pályafutását bemutató archív felvételekkel. Még a legendás 38-as gyerekkorából is vannak szemcsés képkockák, az aktív hokisévekről pedig rengeteg anyag állt a készítők rendelkezésére.

Ha a kilencvenes évek tévéhíradóinak felvételei nem is mutatnak a legjobban a mozivásznon, a meccshangulat miatt mindenképp érdemes moziban megnézni a filmet. Az alkotók dokumentumfilmeknél ritkán tapasztalt hangminőségre törekedtek, hogy minél jobban visszaadják a stadionzajt. Ez végül nagyon jól sikerült, egy-egy fontos találatnál önkéntelenül is végigmorajlik a gólöröm a nézőtéren.

A film végigköveti Pavol Demitra pályafutásának minden állomását, a dubnicai ifiktől a trencséni Duklán át az NHL-ig és a KHL-ig, s természetesen kiemelt teret kap benne a válogatott is.

Nagy pillanatok és kis titkok

Újra megelevenednek az emlékezetes pillanatok – Demitra gólja a 2003-as világbajnokság bronzmeccsén, amivel a szlovák válogatott bebiztosította a harmadik helyet; a kényszerű NHL-es szünet alatt hazatérő sztárok vérre menő csatái a szlovák bajnoki címért (a kispadon elhangzott csúnya szavakkal is megfűszerezve); Jurčina peches lövése, amivel majdnem kilőtte csapattársa szemét a torinói olimpia negyeddöntőjében, s ami véget is vetett Demitra szezonjának; vagy a négy évvel későbbi, vancouveri álomgól a svédek ellen.

Közben fény derül kevésbé ismert tényekre is: például arra, hogy néhány héttel a vancouveri olimpia előtt az akkor éppen a Vancouver Canucksban játszó hokis alig tudta mozgatni a vállát, s az orvosok sem tudtak mit kezdeni vele. Demitra végül felesége javaslatára hazautazott egy szlovák fizioterapeutához, s hogy ő milyen jól rendbe tette, arra a legjobb bizonyíték az a bizonyos svédek elleni gól: Demitra úgy vett lendületet a lövéshez, hogy elképesztő szögben kifordította a vállát.

De szó esik arról is, mennyire mérges volt Majka Demitrová, amikor férjét a Los Angeles Kingsből elcserélték a Minnesota Wildba, állítólag az akkor ott hokizó Marián Gáborík közbenjárására. „Ő gondol egyet, hogy Paľkóval akar játszani, mi meg költözhetünk egy remek városból egy folyton hideg lyukba!” – mondja kicsit még mindig dühösen Demitrová, Gáborík pedig cáfol: „Egy játékosnak vajmi kevés ráhatása van arra, kit igazol le a klubja… Nem tudtam volna én ezt befolyásolni… No jó, lehet, hogy az én kezecském is benne volt!”

Sporttragédia és búcsú

A 38 – filmes tisztelgés egy hokilegenda előtt Demitra életéről, nem pedig haláláról szól. A dokumentumfilm a Jaroszlavl gépének tragédiáját nem taglalja részletesen, a rendező nem akar megríkatni senkit, a megszólalókat és a nézőket sem. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek a filmben (és a nézőtéren) könnyek, de szerencsére nem a gyászon van a hangsúly.

Ebben a filmben egy sporttragédia kapja a központi szerepet: a 2010-es vancouveri olimpia bronzmeccse. Szlovákia a második harmadban már 3:1-re vezetett a finnek ellen, végül mégis 4:3-ra kikapott. Szívszorító látni a csalódott Demitra nyilatkozatát: „Ezt a meccset mi magunk vesztettük el, és életünk végéig bánni fogjuk. A negyedik hely senkit nem érdekel.”

Nem kevésbé megható a válogatott kulcsemberének búcsúja a közönségtől a 2011-es, hazai rendezésű világbajnokság utolsó szlovák érdekeltségű mérkőzése után. A felújított Ondrej Nepela Téli Stadionban a közönség állótapssal köszöni meg az elvárásokat jócskán alulmúló, a legjobb nyolcba sem jutó szlovák nemzeti csapat teljesítményét, az utolsó válogatott meccsét játszó Demitra pedig nem tudja visszatartani a könnyeit.

Poénok a végére

A kiváló 38-as az után a vb után vissza akart vonulni. Sőt, tulajdonképpen már a vancouveri olimpiát követően be akarta fejezni, felesége, barátai rábeszélésére folytatta mégis. Jaroszlavl jó ötletnek tűnt, az NHL-lel ellentétben minden hónapban hazajöhetett a családjához. Láthatunk részleteket egy Adela-showból, ahol a Demitra házaspár azon poénkodik, Majka nem bírná elviselni, ha a férje egész nap otthon téblábolna, ezért beszélte rá a KHL-es kalandra. Furcsa érzés ezt a későbbi események tudatában nézni: ha Demitra nem megy el a KHL-be, ma is élne. A bűntudat témáját azonban a film csak nagyon felszínesen érinti – az önmarcangolás nem változtat a megváltoztathatatlanon.

Majka Demitrová végül célba ér, s a repülőgép-szerencsétlenség helyszínén emelt emlékműnél ő is otthagyhatja a kis szívecskéjét. Itt már sokaknál előkerülnek a zsebkendők, de a készítők tettek róla, hogy a nézők röhögve álljanak fel a székből: a szomorú zárás után a stáblista alatt jönnek a legviccesebb sztorik. Érdemes megvárni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"161916","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]