David Villát vinné a Barcelona

<p>A spanyol futballbajnokság éllovasa, az FC Barcelona szíves-örömest szerződtetné David Villát, ám az FC Valencia legalább 40 millió eurót akar kapni válogatott támadójáért. A katalán klub ajánlata 35 millióról szólt, amelyet máris elutasított a Valencia - tudatta a világgal online hírei között a Marca című madridi sportnapilap.</p>

Az újság szerint a nyári Európa-bajnokság gólkirályaként emlékezeteset alakító Villa jelenlegi főnökei úgy válaszoltak a Barca megkeresésére, hogy 40 millió alatti pénzkínálatnál szó sem lehet semmiféle alkudozásról.

A 26 esztendős támadó megszerzésére irányuló akció mögött nem csupán a "szerzési vágy" állhat, hanem a Marca feltételezése szerint az is, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak a kameruni Samuel Eto,o-ra, a Barca jelenleg leghatékonyabb csatárára, aki eddig nem óhajtotta aláírni az új megállapodást a 2010-ben lejáró jelenlegi szerződésének meghosszabbításáról. David Villa korábban a spanyol labdarúgás másik emblematikus klubjának, a Real Madridnak az érdeklődését is felkeltette, ám a fővárosi klub hiába ígért 40 millió eurót érte a nyáron, ez az összeg kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Valencia elengedje legjobb játékosát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?