Dárdai nem az eszére hallgatott

<p>Budapest. Elsősorban a nemzetközi rutinnal rendelkező futballistákra akarja építeni csapatát Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.</p>

MTI-JELENTÉS

Az ideiglenesen kinevezett szakember tegnap sajtótájékoztatón mutatta be stábját: másodedzőként Szabics Imre, kapusedzőként pedig Andrusch József segíti majd a munkáját, valamint stábtagként helyet kapott a csapatában Nyilasi Tibor is. Utóbbinak főként az NB I-es játékosok figyelése, illetve tanácsadás lesz a feladata.

„Nem az eszemre hallgattam, hanem az ösztöneimre, ahogyan azt egész pályafutásom alatt tettem. Talán a mentalitásommal, a német énemmel tudok majd segíteni a srácokon” – nyilatkozta kinevezésével kapcsolatban a 38 éves Dárdai, aki az idén még sorra kerülő három Eb-selejtezőn, illetve egy barátságos mérkőzésen dirigálja majd a nemzeti csapatot.

Az új kapitány egy hosszabb prezentációban vázolta fel elképzeléseit és mutatta be keretét, amelynek összeállításában az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy minél több olyan futballista kapjon benne helyet, aki nemzetközi rutinnal rendelkezik. Véleménye szerint egy ütőképes válogatott háromféle játékostípusból, zsenikből, vezéregyéniségekből és csapatjátékosokból tevődik össze.

A magyar válogatottban Dárdai szerint az első típust Dzsudzsák Balázs képviseli, aki a „bal lábával olyan helyre tudja vezényelni a csapatot, ahol mindenki megelégedésére esély marad a harmadik hely megszerzésére”.

A szakember a vezéregyéniségek kategóriájába a legrutinosabb labdarúgókat, Király Gábort, Gera Zoltánt és Juhász Rolandot, valamint az elődje, Pintér Attila irányítása alatt a válogatottságot lemondó, most azonban visszatérő Szalai Ádámot sorolta.

Dárdai megerősítette, hogy csak erre a három plusz egy találkozóra vállalta el a felkérést, azonban szeretne olyan teljesítményt nyújtani, amivel egy alapot tesz le a további gondolkodáshoz. Azzal kapcsolatban, hogy rutintalan edzőnek tartják, megjegyezte, mindeddig gyerekekkel foglalkozott, ami a legnehezebb a szakmában, így nem hogy rutintalannak nem gondolja magát, hanem úgy érzi, rengeteg tapasztalattal ül le a kispadra.

A Hertha BSC utánpótlásában is dolgozó, korábbi válogatott Dárdait múlt csütörtökön, Pintér Attila távozásával nevezték ki. Október 11-én, Bukarestben, a románok elleni Eb-selejtezőn mutatkozik majd be a kispadon, majd három nappal később a Feröer-szigetek ellen irányíthatja az együttest. Az idei utolsó tétmérkőzésen a finn válogatott látogat majd a Groupama Arénába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?