Daněk a Dukla új edzője

Besztercebánya. Január elsejétől Václav Daněk irányítja a besztercebányai Dukla futballcsapatát. A 43 esztendős, egykori ostravai gólgyáros, aki legutóbb a cseh II. ligás Vítkovice együttesénél tevékenykedett a november elsejétől szabadságon levő Ladislav Molnárt váltja a kispadon.

Besztercebánya. Január elsejétől Václav Daněk irányítja a besztercebányai Dukla futballcsapatát. A 43 esztendős, egykori ostravai gólgyáros, aki legutóbb a cseh II. ligás Vítkovice együttesénél tevékenykedett a november elsejétől szabadságon levő Ladislav Molnárt váltja a kispadon. Daněk tegnap 2,5 éves szerződést kötött a szlovák klubbal, amely tavaly a második helyen végzett a bajnokságban.

„Nem véletlenül szerződtettük Daněket, régóta figyeljük a munkáját. Rajta kívül egyetlen trénerrel sem tárgyaltunk. Biztosra veszem, hogy vezetésével kilábalunk a hullámvölgyből, s jóval előbbre lépünk a tabellán. Az új vezetőedző segítője is Jozef Prochotský lesz. Ami Ladislav Molnárt illeti, november 30-i hatállyal közös megegyezéssel szerződést bontunk vele” – nyilatkozta Ján Kováčik, a beszterce-bányai klub tulajdonosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?