DAC: idegenben is elszántan

Dunaszerdahely |

<p><span style="font-size: 12px;">Tegnap megkezdte a felkészülést a Fortuna Liga 2016/17-es idényére a DAC labdarúgócsapata. Csak Alfredo Stephens távozott a tavalyi keretből, az első edzésen kilenc új arcot üdvözölt Németh Krisztián vezetőedző.&nbsp;</span></p>

„Öt hetünk van a bajnoki rajtig, ez nem hosszú idő, de tudjuk, hol vannak a problémáink. Minden poszton erősíteni szeretnénk, hogy egészséges konkurencia legyen a kereten belül. A legfontosabb, hogy meg kell tanulnunk idegenben is olyan veszélyesnek, bátornak,elszántnak lenni, mint a DAC-arénában” – hangsúlyozta Németh Krisztián, aki néhány hete vette át a vezetőedzői pozíciót. 

A DAC az elmúlt idényben a 7. helyen végzett, de az idegenbeli mérkőzések alapján csak a 10. helyen zárt, mindössze 10 szerzett ponttal. A szezon végén menesztették is Tomislav Maric korábbi trénert, az utolsó csepp az lehetett a pohárban, hogy a DAC az utolsó négy fordulóban egyetlen pontot sem szerzett – mind a négy alkalommal az ellenfelek otthonában lépett pályára. 

A dunaszerdahelyiek számára azért is lenne fontos az idegenbeli javulás, mert az új idény elején egyáltalán nem fognak otthon játszani, mivel még zajlik a dunaszerdahelyi stadion átépítése. Ez idő alatt a felnőttcsapat is a DAC-akadémián készül. „Az első edzés profin zajlott, kitűnő pályát készítettek elő nekünk itt az akadémián” – dicsérte a körülményeket Németh Krisztián. 

A keretből csak Alfredo Stephens távozott, akinek lejárt a kölcsönjátéka, ezzel szemben kilenc új szerzemény is szerepelt a gyakorláson. Négyen közülük nem is annyira újak, mert a DAC játékosai, akik kölcsönjátékon vagy a korosztályos csapatokban szerepeltek: Roman Sabler (visszatért Podbrezováról), Németh Zsolt (visszatért Komáromból), David Kondrlík (DAC B), Sandal Dominik (DAC U19). 
A sárga-kékekkel kezdte meg a felkészülést a kapus Pavol Bajza (legutóbb Borčice), a hátvéd Kocsis Gergő (Puskás Akadémia) és František Pavúk (Lokomotíva Košice), a középpályás Jonathan Kindermans (Waalwijk), valamint a támadó Jakub Rolinc (Olomouc) is. 
Az első tréningen 14 kerettag nem tudott edzeni sérülés vagy betegség miatt, de a szakvezető szerint jövő hétre 90%-uk rendbe jön: „Mészárost és Davist viszont hosszabb ideig kell nélkülöznünk.” 
A DAC első felkészülési meccsét vasárnap Ausztriában vívja a Maccabi Tel-Aviv ellen. „Mindjárt az elején egy nehéz meccsbe ugrunk bele egy BL-csoportkört is megjárt csapat ellen, de az ilyen ajánlatot nem lehet elutasítani – hangsúlyozta Németh Krisztián. – Ez lehetőség a játékosok számára is, hogy megmutassák, mi rejlik bennük.” 

***

Kik vettek részt az edzésen? 

- Tujvel, Milošovič, Bajza–Pavúk, Ljubicic, Michalík, Pačinda, Kollár, Sabler, Kwin, Nagy, Sarr, Sandal, Pambou, Štepanovský, Zsivkovics, Csóka, Kondrlík, Kocsis, Németh Zs., Kindermans - Betegség vagy sérülés miatt nem edzett: Slávik, Horváth, Straka, Szarka, Huk, Ľupták, Mészáros, Egri, Brašeň, Černák, Pagáč, Polievka, Davis, Szépe 

A felkészülés programja 
- Június 19., vasárnap, 18.00, Laa an der Thaya: Maccabi Tel-Aviv–DAC 
- Június 22., szerda, 17.30: OŠK Svätý Peter–DAC 
- Június 25., szombat, 14.00, Spytihněv: Zlín–DAC 
- Június 25.–július 2.: edzőtábor, Belá - Június 28., kedd, 17.00, Staškov: DAC–Karviná - Július 1., péntek, 17.00, Bytča: DAC–Frýdek-Místek - Július 9., szombat: Sopron–DAC (bt)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?