Sport

DAC: hat gól, remek játék, nagyszerű győzelem

A DAC labdarúgócsapata magabiztosan, remek játékkal 6:0-ra legyőzte a szerediek csapatát a Fortuna Liga nyitófordulójában. Ezzel a dunaszerdahelyiek az első forduló után vezetik a bajnokságot a Slovan előtt, amely a Nitra csapatát győzte le 5:0-ra.
Mészáros György

2020. augusztus 9. 19:56

dac
- Somogyi Tibor felvétele

A DAC szerediek elleni kezdőjében két új igazolás, Jannik Müller és Sidney Friede is helyet kapott. Nem volt ott viszont a keretben a fiatal Sebastian Nebyla. A vendégeknél két volt DAC nevelés is pályára lépett Iván Alex és Méászáros András személyében.

Az első nagyobb helyzet a DAC előtt adódott: a horvát Balic lőtte a védők mögé a labdát, de a beinduló Divkovic nem tudta lekezelni a passzot. Pár perccel később azonban már vezettek a dunaszerdahelyiek. A csapatkapitány Kalmár Zsolt tűnt fel a jobb oldalon és ívelte a labdát Ramírez fejére, aki nem hibázott, közelről a kapuba fejelt – 1:0.

A 12. percben megint Kalmár ívelt a szerediek kapuja elé, ezt még kicsúsztatták a védők, azonban a labda csak Balicsig jutott, aki egy igazítás után Kanuric kapujába lőtt – 2:0.

A hangosbemondó még be sem fejezte Balic éltetését, amikor Divkovicsot ugratta ki Eric Davis. A horvát támadó elgurította Kanuric mellett a labdát – 3:0. A DAC négy perc alatt három gólt lőtt az ellenfelének.

A semmiből egy szeredi helyzet: az égimeszelő Jarovic fejelt kapura egy labdát, amit Kružliak a gólvonalról tisztázott. Egy szép szeredi akció után pedig Ivan Alex lőtt kapura, de egy fél méterrel Jedlička kapuja fölé célzott.

A 40. percben Divkovic és Kalmár játszott ki végletekig egy kontrát, ám a horvát lövésébe önfeláldozóan belevetődött egy szeredi védő.

A következő kontránál Ramírez Schäfer Andrásnak gurította a játékszert, aki kapásból tüzelt, de csak a kapu mögötti reklámtáblát találta el.

Galéria
dac-1
dac-2
dac-3
dac-4
+9

Az első negyedóra után kicsit leült a mérkőzés, a szeredieknek csak momentumai voltak, a DAC viszont veszélyes kontrákat vezetett, az eredmény azonban már nem változott az első 45 perc utána.

A második félidő egy Ľubomír Michalík sárágával kezdődött. A csereként beálló rutinos hátvéd csúnyán elkaszálta Ramírezt, majd kakaskodott egyet Kalmár Zsolttal. A DAC szabadrúgásából azonban a szerediek indíthattak kontrát, konkrétan Iván Alex, ám a vendég támadó nem tudott túljárni Jedlička eszén.

Tiki-taka a MOL Arénában. Balic-Ramírez-Davis háromszögelés után a panamai szélső talált a kapuba – 4:0. Egy csodás kontra után pedig az ötödik is meglett, a szerzője Kalmár Zsolt – 5:0.

A 72. percben a szerediek is jelentkeztek egy szép lövéssel. Az elkövető Filip Duranski volt, Jedličkának nyújtózkodnia kellett, hogy elérje a labdát.

A második félidő második felére szétszakadt a pálya, mindkét oldalon akadtak kisebb-nagyobb helyzetek.

Sharani került óriási helyzetbe, vagy három szeredi védőt is lerázott magáról, de amikor már csak Kanuric kapus állt előtte csúnyán eltörte a labdát. Csak nem akart megszületni a hatodik gól. Végül csak meglett! A csereként beálló Castillo visszagurított labdáját Balic passzolta a kapuba – 6:0.

Az utolsó percekben az 5450 néző felállva, vastapssal köszönte meg a remek játékot. 

a
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
határ

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Marek Krajčí

Krajčí: Hetente mintegy 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma

koronavírus

Távolságtartás, kézmosás, szájmaszk

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?

Elmarad a nagy zuhanás

Richard Sulík

Sulík a gazdaság lekapcsolása helyett inkább a határok védelmét erősítené

gleccser

Csaknem mínusz 70 Celsius-fok volt az északi féltekén mért eddigi legalacsonyabb hőmérséklet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.