Csupán egygólos Slovan-előny

<p>Sovány egygólos előnyt szerzett a pozsonyi Slovan a walesi The New Saints elleni jövő keddi visszavágóra a labdarúgó BL-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. A magyar bajnok Debrecen gól nélküli döntetlent ért el az északír Cliftonville otthonában.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Ötezer néző előtt jól kezdtek a pozsonyi égszínkékek, Soumah ügyes szóló végén elügyetlenkedte a helyzetet, majd Halenár lőtt fölé. Jelentős fölényben futballozott a Slovan, de a walesi együttes zártan védekezett, és vezetett néhány veszélyes kontrát. Az első negyedóra végén Fořt bombáját Harrison bravúrosan védte, majd Hudák előtt adódott nagy lehetőség, ám a fiatal védő öt méterről nem tudott a kapuba találni.

A fordulás után sem változott a játék képe, és az 52. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja: az előretörő jobbhátvéd, Čikos 17 méterről ballal a jobb sarokba lőtt. A hajrában Fořt növelhette volna az előnyt, ám közelről a kapust találta telibe. Röviddel a befejezés előtt egy védelmi hiba után a vendégek közel álltak az egyenlítéshez. A Slovan fölényét mutatja, hogy a hazaiak hússzor lőttek kapura, és 11:2 volt a szögletarány.

„Csak részben vagyok elégedett. Ha Soumah az első percben nem puskázza el a ziccert, akkor simán nyertünk volna. Rengeteg helyzetünk volt, ám mindössze egy gólt lőttünk – értékelte a mérkőzést František Straka, a Slovan 56 éves cseh vezetőedzője. – Azért viszont dicséretet érdemelnek a védenceim, hogy végigtámadták a meccset. Az 1:0 jobb eredmény, mint a 2:1, de így is viharos walesi visszavágóra van kilátás.”

„A gól előtt eldöntöttem, hogy megcélzom a kaput. Az igazat megvallva, miután ellőttem a labdát, becsuktam a szemem, így nem is láttam, hogyan került a labda a hálóba – mondta a meccs után Erik Čikoš. – Sovány előnynyel utazunk Walesbe, de bízom benne, hogy idegenben is betalálunk, és simán továbbjutunk.”

„Azt hiszem, megleptük a Slovant. Jól védekeztünk, és néhány lehetőségünk is akadt. Nagyon érdekes visszavágóra van kilátás” – szögezte le Craig Harrison, a The New Saints szakvezetője.

A Debreceni VSC gól nélküli döntetlent ért el az északír Cliftonville vendégeként. A Bajnokok Ligája selejtezőjében legutóbb 2000-ben tudott győzni egy északír csapat (ez a sorozat most sem szakadt meg), párharcot pedig 1984 óta nem nyertek a sorozatban.

Bátran kezdett az északír csapat, amely az első negyedórában három nagy helyzetet is kihagyott. Ezt követően a Debrecen fokozatosan átvette a játék irányítását, azonban komoly lehetőséget nem tudott kialakítani a rivális kapuja előtt.

A folytatásban is a magyar bajnok játszott fölényben, ekkor már vezetett egy-két ígéretes akciót, de a gól csak nem jött össze, igaz, egyszer a keresztléc mentette meg a Cliftonville-t, amely így kivédekezte a meccset.

„Azt kaptuk a Cliftonville-től, amit vártunk is, azaz harcos, lelkesen futballozó csapat, de mi végig uralni tudtuk a mérkőzést. Ilyenkor benne van, hogy egy-két lehetőség adódik az ellenfél előtt is, ezúttal is így volt, de mi rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, kapufát lőttünk, kapussal szemben álltunk, csak nem tudtunk betalálni a kapuba. Az első félidőben nem voltak induló játékosaink, sokat tologattuk a labdát – összegezte a találkozót Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője. – A szünet után már hatékonyabban futballoztunk, megvoltak a beinduló emberek, mindig ott voltunk az ellenfél kapuja előtt, és ebből alakítottunk ki helyzeteket. A visszavágón sem vár ránk könnyű meccs, biztos vagyok benne, a Cliftonville hasonló felfogásban futballozik majd, vagyis beáll védekezni, és a megszerzett labdákkal próbálja megjátszani az előretolt csatárt. Erre számítunk, de nekünk első perctől kezdve nyomást kell gyakorolni rájuk, mert tovább kell jutnunk ebből a párharcból.” (sz. z., TASR, MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?