Csodát szeretne tenni

Dušan Galis, a szlovák labdarúgó-válogatott új vezetőedzője háromnapos szenci edzőtáborozásra hívott harminc játékost. Az 54 esztendős szakvezető célja, hogy irányításával a nemzeti csapat kijusson a 2006-os németországi világbajnokságra.

Valamennyi meghívott megérkezett?

Martin Petráš a prágai Sparta védője belázasodott, így nem jöhetett el Szencre. ĺgy végül tegnap délelőtt 29 futballista jelentkezett. Azért hívtam meg bő keretet, hogy alaposan felmérjem, kikre számíthatok majd a fontos világbajnoki selejtezőkön.

Mivel fogadta a futballistákat, tisztázták már a játékszabályokat?

Egyelőre csak a hivatalos részen jutottunk túl. František Laurinec, a szövetség elnöke a futballistáknak bemutatta a szakmai stáb tagjait. Tehát még nem volt időm elbeszélgetni a labdarúgókkal, s nem szeretném, ha a sajtóból tudnák meg, hogy mik az elvárásaim.

Greško és Karhan is elfogadta a meghívást, ők Jurkemik irányítása alatt nem kívántak címeres mezben szerepelni.

Számomra felfoghatatlan, ha valaki, mindegy hogy milyen okból, de nem kíván a nemzeti csapatban szerepelni. Hiszen minden játékos vágya, hogy válogatott labdarúgó legyen. Tudásuk alapján mindkét légiósnak helye van az együttesben. Egyébként már többször elmondtam, nálam mindenki tiszta lappal indul.

Mire helyezi majd a legnagyobb hangsúlyt?

Arra, hogy a játékosok jó kollektívát alkossanak. Hiszen ez az egyik alapfeltétele annak, hogy sikeresek legyünk. Mindenképpen partneri kapcsolatra törekszem védenceimmel, alapelvem, hogy meg kell hallgatni a futballisták véleményét, nem lehet mindent parancsszóval elintézni. Alighanem ez lett elődöm veszte is.

A játékosok elárulták, hogy többen nem is ismerik egymást.

Éppen ez az edzőtáborozás egyik fő célja, három nap alatt bőven lesz idejük az ismerkedésre.

Korábban azt nyilatkozta, hogy a szakmai stábon kívül több edző is segíti majd a munkáját. Elárulná kikről van szó?

Ladislav Kačáni, Ivan Hucko és Jozef Peráček szükség szerint tanácsokkal lát el, vagy az ellenfelek feltérképezésével lesznek megbízva.

Szlovákia eddig még nem jutott ki rangos viadalra, a vb-selejtezőkön nehéz ellenfelek várnak a csapatra.

Riválisaink erejét mutatja, hogy Portugália, Oroszország és Lettország is ott lesz a nyári Európa-bajnokságon. Nem tartozunk az esélyesek közé, de védenceimet képesnek tartom arra, hogy kellemes meglepetést okozzanak. Nem tagadom, csodát szeretnék tenni, akkor lennék felhőtlenül boldog, ha sikerrel vennénk a selejtezőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?