Csapatban másodikok a nagykaposiak

horgász

Az úszós (LRÚ-plávaná) versenyszámban egyéniben és csapatban is eperjesi, míg a feedereseknél (LRÚ-Feeder) nagymihályi győzelem született a Szlovák Sporthorgászszövetség nagykaposi alapszervezete által rendezett, jubileumi 25. Copus Cupon, a Laborc közel 1 km-es, versenyre kijelölt partszakaszán.

Az úszós megmérettetésen négy csapat között dőlt el a helyezések sorsa. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt az eperjesiek nyújtották és fölényesen szerezték meg az első helyet a házigazda nagykaposiak (Fleischer Bertalan, Petőcz Tamás, Timko Péter) előtt. A dobogóra a sárospatakiak is felkerültek minimális hátránnyal lemaradva az Ung-vidékiek mögött. Egyéniben csak eperjesiek állhattak fel a dobogóra. A legjobb nagykaposi, Péceli János Róbert negyedik lett a 12 fős mezőnyben.

A feederesek versenyében csak egyéniben zajlott verseny, ebben a versenyszámban 17-en indultak.

A nagymihályi Ľubomír Dzuro végzett az első, a pólyáni Tóth Tamás a második, a nagykaposi Kalán Gyula a harmadik helyen.

A nagyszerűen megszervezett versenyről Vernárszky Gyula, a Nagykaposi Maros Mix Tubertini csapatvezetője nyilatkozott lapunknak: „Elsősorban annak örülök, hogy mindenki elégedetten szólt erről a találkozóról, és nem csak a mostaniról, hanem az eddig megszervezettekről is. Lehetőségeink szerint mindig a maximumot akarjuk nyújtani és ezt az évről évre visszatérő versenyzők értékelik. Ami versenyzőink szereplését illeti, csapatként helytálltunk.

Az egyéni teljesítmény talán lehetett volna jobb is, de ebben az erős mezőnyben a maximumot hozták ki magukból a fiúk, és most ennyire tellett.” Vernárszky hozzátette: figyelembe véve a gazdasági helyzet alakulását, ha egy év múlva is ennyien lesznek, már az sikerként könyvelhető el.

Érdekes

Eredmények

25. COPUS CUP – csapat, úszós versenyszám: 1. Prešov A – Colmic MsO SRZ (19 640 g), 2. Veľké Kapušany Maros Mix Tubertini (13 610 g), 3. Sárospatak (13 830 g), 4. Mix (7805 g).

Egyéni: 1. Marek Rešetár, 2. Daniel Olejňák, 3. Clark Lee (eperjesiek), 4. Péceli János Róbert, 5. Timko Péter (nagykaposiak), 6. Márton Zsolt (Sárospatak), 7. Petőcz Tamás, 8. Fleischer Bertalan, 11. Bencsik János (nagykaposiak).

Copus Feeder, egyéni: 1. Ľubomír Dzuro (Nagymihály), 2. Tóth Tamás (Pólyán), 3. Kalán Gyula, 4. Bencsik János (nagykaposiak), 5. Márton Zsolt, 7. Csorba István (sárospatakiak), 9. Fleischer Bertalan, 10. Tóth Vladimír, 11. Tóth Ottó (nagykaposiak), 12. Kovalkovič Gabriel, 13. Breuer Richard (királyhelmeciek), 14. Petőcz Tamás, 15. Magyar Zoltán (nagykaposiak), 17. Liska Ottó (Királyhelmec).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?