Csalétek a keveset mozgó fiataloknak

Október huszonhatodikáig kell válaszolnia az érdeklődő városoknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kérdéssorozatára, s ha az ötkarikás testület elfogadhatónak találja az ajánlatukat, november 12-e után is folytathatják a versengést rendezési pályázatukkal. Február végéig a kiszemeltekből kerül ki az I.

Október huszonhatodikáig kell válaszolnia az érdeklődő városoknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kérdéssorozatára, s ha az ötkarikás testület elfogadhatónak találja az ajánlatukat, november 12-e után is folytathatják a versengést rendezési pályázatukkal. Február végéig a kiszemeltekből kerül ki az I. Nyári Ifjúsági Olimpia házigazdája. Jacques Rogge elképzelése a guatemalavárosi NOB-közgyűlésen kapott kellő támogatottságot, s a NOB-elnök ezzel egy új világversenyt indított el a sportvilágban. Már a megszületése is nagy vitát keltett a testületben, de a szavazáskor még a legtöbb kifogást emelő nemzetközi sportszövetségek is támogatták.

Tizenkét napig tart

Augusztus végéig tizenegy város jelezte rendezői szándékát a NOB-nak. Debrecen, ahol valóságos sportkonjunktúra van az utóbbi időben, tíz további ellenlábasával szemben próbál helytállni. Esélyeit – a pályázatok ismerete híján – korai lenne latolgatni.

Először 2010-ben találkozhatnak a 14–18 éves fiatalok, akiknek a nyári olimpia mintájára rendeznek versenyeket, csak éppen kisebb létszámban és a játékok sportágainak lecsökkentett versenyszámaiban. „Maradtak még nyitott kérdések jócskán, de ezekre a következő időszakban kapunk választ” – jegyezte meg a döntés kapcsán František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) elnöke, aki maga is részt vett a guatemalavárosi tanácskozáson. Annyi már ott kiderült, hogy 3500-nál több versenyző nem indulhat, és a 12 napos seregszemle 2010. augusztus 6-a és 29-e között lesz. A nemzetközi szövetségek hatáskörébe tartozik, mely korosztályban szerveznek ifiolimpiát az adott játékokon. A résztvevők úti és versenyrészvételi költségeit a NOB állja, a rendezőkre a házigazdaszerep hárul. A versenyeket a meglevő létesítményekben kell lebonyolítani.

Az ötkarikás tábor fegyvere

„Arra a felismerésre jutott a sportvilág, hogy alábbhagyott a sport iránti érdeklődés, világszerte csökken a testnevelési órák száma, és jóval kevesebbet mozog az ifjúság, mint a korábbi évtizedekben. Minden az IT-technológia, az informatika felé sodródik, a testmozgás rovására. A NOB és elnöke félti az olimpia jövőjét – indokolta az új világverseny indítása mellett felsorakozó érveket František Chmelár. – A versennyel részben az érintett korosztályok, részben a folyamatba potenciális belépők érdeklődését próbálják felkelteni. Ez egy eszköz lehet a kialakult helyzet megváltoztatására. Az idő megmutatja, hogy mennyire hatékony fegyver az ifjúsági olimpia a fiatalok sport iránti érdeklődésének emelésében.”

Milyen mezben?

Talán a legtöbb vitát kiváltó elem a projektben az volt, hogy nem játszanának himnuszt a győztes tiszteletére és nem címeres mezben rajtolnának a sportolók. Hatalmas volt a felvetést ellenzők tábora, így továbbra is nyitott maradt a kérdés, amire később ad választ az ötkarikás testület. Egyelőre azért folyik a csata, hogy kié legyen az első házigazdaszerep. A debreceniek is méltán reménykednek, hiszen az elmúlt évek világversenyein szerzett rendezői tapasztalat és a meglevő infrastruktúra ütőkártya a kezükben.

KI RENDEZNE?

Tizenegy város hivatalosan juttatta el jelentkezését az I. Nyári Ifjúsági Olimpia megrendezésére: Algír, Athén, Bangkok, Belgrád, Debrecen, Guatemalaváros, Kuala Lumpur, Moszkva, Poznan, Szingapúr és Torino. Február végére csak egy marad belőlük. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?