Családokat is várnak

Dunaszerdahely. Idén is lesz a városban szilveszteri futóverseny, amelyet már ötödik alkalommal szerveznek. Azok, akik az év utolsó napján mozogni, sportolni kívánnak, ha tehetik, jöjjenek el Dunaszerdahelyre.

Dunaszerdahely. Idén is lesz a városban szilveszteri futóverseny, amelyet már ötödik alkalommal szerveznek. Azok, akik az év utolsó napján mozogni, sportolni kívánnak, ha tehetik, jöjjenek el Dunaszerdahelyre. Gyerekeknek és nyugdíjasoknak egyaránt szól a meghívás, hiszen bármely korosztály képviselői rajthoz állhatnak.

Tizenhárom kategóriában zajlanak a küzdelmek, a kicsik és az idősebbek rövidebb távot futnak, míg a diákokra, a serdülőkre, az ifikre, a nőkre és a férfiakra 3 kilométeres útszakasz vár. Mint az egyik szervező, a Csallóközi Olimpiai Klub elnöke, Némethné Dömény Jolán, a néhai nyárasdi kézilabdacsapat kiválósága és csapatkapitánya elmondta, a korábbi években nemegyszer előfordult, hogy családok neveztek be, s a gyerekeken kívül az anyuka, az apuka, sőt, még a nagypapa is indult a különböző kategóriákban. A korábbi években átlagosan 80-100 versenyző állt rajthoz. Az egykori olimpikon kézilabdázónő bízik abban, hogy idén az időjárás sem lesz mostoha és a környező járásokból is lesznek indulók. Az előző években nem egy alkalommal havas, jeges utcákon futottak a versenyzők, de ennek ellenére bírták a zimankót és senki sem adta fel a küzdelmet. Érdemes benevezni, hiszen a tomboladíj egy hegyikerékpár lesz, ezen kívül a győztesek további értékes díjakat nyerhetnek. A startpisztoly az év utolsó napján délelőtt fél tizenegykor dördül el a dunaszerdahelyi szabadidőközpont előtt, ahol fél tíztől lehet a versenybe benevezni. Az idei szilveszteri futóversenyt Dunaszerdahelyen, akárcsak az előző négy évben is, a városi hivatal, a szabadidőközpont és a Csallóközi Olimpiai Klub közösen szervezi, a rendezvény támogatói helyi bankfiókok és vállalkozók. (pve)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?