<p>A kínaiaktól a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően a magyar férfi párbajtőrcsapat könnyedén nyert az ukránok ellen, így az ötödik helyért vívhat a pekingi olimpián. Ellenfele a venezuelai alakulat lesz 9:30-kor.</p>
Csak az ötödik helyért vívhatnak a magyar férfi párbajtőrözők
Kulcsár Győző szövetségi kapitány a balul sikerült első összecsapás után azt mondta, biztos benne, hogy a fiúk megpróbálják megszerezni az ötödik helyet, a csapat pedig az ehhez vezető úton az első lépést meg is tette. A két együttes nem volt azonos súlycsoportban, a kilenc asszóból az elsőt és az utolsót vesztették el a magyarok, kettő döntetlen lett, a többit megnyerték, egyiket-másikat jelentős különbséggel. A vége 41-29 lett.
Eredmények:
Az 5-8. helyért: Magyarország-Ukrajna 41-29 Kovács Iván-Makszim Hvoroszt 3-4 Boczkó Gábor-Bogdan Nyikisin 4-2 Imre Géza-Vitalij Medvegyev 8-8 Kovács-Nyikisin 3-1 Imre-Hvoroszt 5-2 Boczkó-Medvegyev 5-0 Imre-Nyikisin 7-5 Kovács-Medvegyev 3-3 Boczkó-Hvoroszt 3-4 Venezuela-Koreai Köztársaság 45-38 (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.