Pozsony. A Szlovák Olimpia Bizottság (SOV) ünnepi ülésével csúcsosodott ki szombaton az ötkarikás honi szervezet tízéves fennállásának eseménysorozata. A Nemzeti Színházban Jacques Rogge NOB-elnök jelenlétében a díjak és kitüntetések egész sorát adták át.
Coubertin-érem Hilda Múdrának
KÖSZÖNET ÉS ELISMERÉS. Ünnepi SOV-ülés a Nemzeti Színházban korábban még soha nem volt. Jacques Roggén kívül a nemzetközi olimpiai mozgalom más jeles személyiségei – Szergej Bubka, Aján Tamás, Gunilla Lindberg és mások – is megtisztelték jelenlétükkel a tanácskozást, amely a köszönet és elismerés jegyében zajlott. František Chmelár SOV-elnök a gyökerekig kalandozva méltatta, hogy az olimpiai eszme „országunkat sem kerülte el”. Szokoly Alajost, Halmai Zoltánt és Prokopp Sándort, akik Magyarország színeiben tűntek ki az olimpiákon, is a szlovákiai olimpiai hagyományok lerakói között emlegette. „Akkor egy közös államban éltünk, Ausztria-Magyarországon. A játékokon Magyarországot együtt képviselték a magyarok, szlovákok és mások. ĺgy volt. Ugyanakkor a szlovákok a többnemzetiségű Közép-Európától tanulták a sportot és az olimpizmust. Csehszlovákia megszületése után a fejlett cseh sport hetven éven át gazdagított bennünket.” Mindezért köszönetét fejezte ki a SOV-elnök: „Nélkületek, barátaink, nem lennénk ott, ahol vagyunk.” Utána a Szlovák Olimpiai Bizottság egy évtizedes múltját értékelte, a tanulóéveket, az önálló szárnybontogatás időszakát. Külön köszönetet mondott a szlovákiai ötkarikás hajó első kormányosának, Vladimír Černušáknak, majd beszéde végén annak a reményének adott hangot, hogy a szlovákiai olimpiai mozgalom az összefogás jegyében teljes felelősséggel és önbizalommal léphet létezésének második évtizedébe. Jacques Rogge felszólalásában a SOV tízéves munkáját dicsérte, és szólt arról, hogy a sport segítségül szolgálhat a fiatal állam építésében. Ezután a testület eddigi munkáját példaértékűnek nevezte az újonnan alakuló nemzeti olimpiai bizottságok számára.
DíJAK, KITÜNTETÉSEK. Utána neves művészek, valamint a sportélet egykori és mai csillagai váltogatták egymást a színpadon. Hilda Múdra, Ondrej Nepela műkorcsolyázó olimpiai bajnok nevelője és edzőnője Jacque Rogge kezéből vette át a Coubertin-érmet a sportfejlesztésben betöltött rendkívüli szerepéért. Jacque Rogge és Vladimír Černušák a SOV-trófea első birtokosai, Pavol Glesk és Ján Mitošinka pedig a SOV tiszteletbeli tagjai lettek. Kiosztották a Fair play-díjakat is. Róbert Švehla jégkorongozó, Mária Mračnová sportvezető és Gabriel Zelenay rádióriporter érdemelte ki. Ezt követően a SOV kitüntetései következtek. Arany Körök Díjat kapott: Anton Švajlen, Jozef Pribilinec és Stanislav Seman. Ezüst Körök Díjjal harminchárom sportembert jutalmaztak, köztük volt Bugár Imre egykori diszkoszvető világbajnok, Jozef Golonka, Slavomír Kňazovický, Dárius Rusnák, Anton Urban és Ján Starší. Bronz Körök Díjat negyvenöt sportegyéniség kapott, többek között Jozef Gönci, Jozef Lohyňa, Juraj Minčík, Soňa Mihoková, Anna Murínová és Martina Halinárová-Jašicová.
Miért hiányzott Bugár Imre?
Prága/Pozsony. A SOV-ünnepi ülésére várták Bugár Imrét is. A csallóközkürti származású egykori diszkoszvető világbajnok a cseh fővárosban él családjával. Ő volt az első, aki Csehszlovákiában túldobta a hetven méteres határt, és 1980-ban a moszkvai olimpián 26 centi választotta el az aranyéremtől. Négy évvel később a keleti blokk bojkottja akadályozta meg, hogy megmutassa tudását a Los Angeles-i játékokon. Egy nappal a díjátadás előtt prágai munkahelyén értem el telefonon: „Sajnos, máshova szólít a kötelességem. A védelmi minisztérium kötelékébe tartozó Dukla alkalmazottaként – szervezői feladatokkal – éppen Špindlerův Mlýnbe készülök, több ország hadseregeinek téli öttusa versenyére. Lemaradok lányom első bizonyítványosztásáról is, pedig én is nagyon vártam. December elején jártam utoljára szülőföldemen, amikor Budapestről jövet álltam meg anyukámnál. Talán tavasszal sikerül újra hazamennem. Addig is mindenkit üdvözlök.” (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.