Clinton nyerte az utolsó demokrata előválasztást

Washington |

<p>Hillary Clinton nyerte az utolsó, helyi idő szerint kedden az amerikai szövetségi fővárosban, Washingtonban rendezett előválasztást az elnökjelöltségért folyó demokrata küzdelemben.</p>

Az eredményekből az látszik, hogy Clinton fölényes diadalt aratott ellenfele, Bernie Sanders vermonti szenátor fölött. Az egykori first lady a szavazatok 78,7, míg riválisa a voksok 21,1 százalékát szerezte meg.    Az önálló közigazgatási egységnek számító Washington területén 46 delegátusról döntöttek a választók. A voksolásnak már nem volt tétje, mivel a volt külügyminiszter már a múlt heti előválasztásokon megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatását.    Sanders mindenesetre eddig nem lépett vissza Clinton javára. A választási eredményt még össze sem számolták, amikor a két demokrata párti politikus tárgyalásokba kezdett. Másfél órás egyeztetés után Clinton és Sanders is anélkül távozott, hogy válaszolt volna az újságírók kérdéseire. Az azonban bizonyos, hogy a vermonti szenátor helyi idő szerint kedd este sem jelentette be, hogy támogatná a volt külügyminiszter elnökjelöltségét.    Később Clinton kampánystábja közölte, "pozitív" hangvételű beszélgetést folytattak Sanderssel a Demokrata Pártról és arról a "veszélyes fenyegetésről", amelyet Donald Trump várható republikánus elnökjelölt jelent az Egyesült Államokra.    Sanders a szavazás idején sajtótájékoztatót tartott Washingtonban, és leszögezte, a Demokrata Pártnak alapos változásokra, megújulásra van szüksége, és ennek érintenie kell a választási rendszert is. A szenátor a szuperdelegátusok - tehát a nem kötött mandátumú kongresszusi küldöttek - rendszerének eltörlésére szólította fel pártját, arra hivatkozva, hogy így megkönnyíthetik a szavazást az állampolgárok számára.     A vermonti szenátor emlékeztetett arra, hogy az előválasztási folyamatban 1900-2000 kongresszusi küldött támogatását szerezte meg, és szavai szerint "ezek az emberek egy átalakult, megújult Demokrata Pártot akarnak látni, olyan pártot, amelyik képes szembeszállni a gazdagokkal és a hatalmasokkal". Elemzők szerint a szenátor azt szeretné elérni, hogy az általa hirdetett politikai programból sok elem kerüljön be a Clintonéba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?