Cibulková elődöntős Szingapúrban

<p>Bejutott a legjobb négy közé a szingapúri WTA-vb-n a szlovák Dominika Cibulková, miután 6:3, 7:6-ra legyőzte a román Simona Halepet, és a világelső Kerber szintén két játszmában nyert Madison Keys ellen.&nbsp;</p>

A papírforma Cibulková mellett szólt a Halep elleni meccsen – a szlovák teniszező mérlege 3:2 volt román riválisával szemben, de csak salakon kapott ki tőle, kemény borításon még szettet sem veszített ellene.

Szingapúrban is pontosan ez volt a feladat: Cibulková csak azzal tarthatta életben továbbjutási reményeit, ha 2:0-ra legyőzi Halepet.

A 27 éves pozsonyi játékos jól kezdett, rögtön az első játékban elnyerte Halep adogatását, saját első szerváját pedig bámulatosan értékesítette – az első szettben 100%-os volt a mérlege az első adogatása után! A második szervák után már nem volt ilyen sikeres, a második játszmában erre majdnem ráfizetett. Cibulková a két vereség után mindent egy lapra tett fel, bátran és aktívan játszott, és az első szettet 6:3-ra magabiztosan megnyerte.

A második szett mindkét teniszező számára a túlélésről szólt – Halepet ráadásul térdsérülése is hátráltatta. A két harcos típusú teniszező mindent odarakott a pályára, kiváló labdamenetek, elképesztően pontos ütések váltották egymást olykor gyermetegnek tűnő hibákkal. Ebben a játszmában úgy tűnt, a szerva inkább hátrányt jelent, mint előnyt – az 5:5-ig lejátszott tíz gémből csak négy olyan volt, amelyet az adogató játékos nyert meg.

Amikor Cibulková ellenfele adogatását elnyerve 4:3-as vezetést szerzett, edzői időt kért, és Matej Lipták azt hangsúlyozta neki, hogy csak a saját játékát játssza, és ha valami elsőre nem jön is össze, azért még ne hagyjon fel vele. Cibulkovának két lehetősége is volt, hogy megszerezze a játékot, ám végül 5:3 helyett 4:4 lett, a dráma folytatódott.

A szlovák teniszező ráadásul néha egészen egyértelmű esetekben is kérte a sólyomszemet, így a végjátékra már nem maradt lehetősége erre. 5:5 és 30:30-nál egy labdáját kint látták a bírók, ám a tévéközvetítés megmutatta, hogy milliméterekkel ugyan, de bent volt – csakhogy a pont Halepé lett. Cibulková kétségbeesetten borult a hálóra, ekkor sokan azt hitték, összeomlik. „Jó szemem van, és láttam, hogy bent volt a labda. Talán egy másik meccsen, egy másik helyzetben megőrjített volna ez a szituáció, de most csak arra gondoltam, lélegezz, koncentrálj, most nem eshetsz szét” – magyarázta később Cibulková. Halep ezt a játékot megnyerte, de utána Cibulková hozta az adogatását, és 6:6-ra egyenlített.

A rövidítés is nagy izgalmakat hozott: Cibulková előbb 3:1-re elhúzott, de Halep egyenlített, volt 3:3, 4:4 és 5:5 is. Cibulková adogatott, és kibírta a nagy nyomást, meccslabdához jutott, amit Halep szervájánál értékesített is.

„Harcosnak hívnak, és most megmutattam, hogy nem ok nélkül. Két vereség után nem volt könnyű újra pályára lépni. Tudtam, hogy két szettben kell nyernem, hogy legyen esélyem a továbbjutásra, ezért mindent beleadtam, hogy enyém legyen a második szett. Lehet, hogy nyugodtnak tűntem, de belül ezt teljesen másképp éltem meg. Ha egy pillanatra is lankadt volna a koncentrációm, nagyon ráfizethettem volna. Ha elvesztettem egy labdamenetet, azonnal a következőre koncentráltam” – nyilatkozta még a pályán Cibulková.

Később, a sajtótájékoztatóján hozzátette: „Nagyon sokat jelent számomra ez a győzelem. Úgy tűnik, akkor játszom a legjobban, ha nagy rajtam a nyomás.” A szlovák teniszező elmondta, nem is tudatosította, hogy Halepnek gondja van a lábával, mert végig nagyon sokat és jól futott.

Halep legyőzése azonban még nem volt elég Cibulková számára az elődöntőbe jutáshoz – ehhez az is kellett, hogy a másik meccsen a világelső Kerber szintén két jászmában nyerjen Keys ellen. „Nem tudom, hogy fogom-e nézni a meccset… Rá-rá fogok nézni az eredményre, de ez a legrosszabb dolog, ami csak létezik… Lehet, hogy inkább elmegyek vásárolni, és majd csak a végeredményt nézem meg” – nevette meg az újságírókat Cibulková.

Végül nem kellett sokáig izgulnia, mert a Vörös csoport másik meccsén Angelique Kerber valamivel több, mint egy óra alatt, két szettben 6:3, 6:2-re verte az amerikai Madison Keyst.

Nem egyedülálló a WTA vb-történetében, hogy valaki két vereség után jutott be az elődöntőbe, korábban ez hat teniszezőnek sikerült, de közülük csak egy tudta megnyerni az egész tornát.

Cibulková szombaton az elődöntőben az orosz Szvetlana Kuznyecovával találkozik, aki már biztosan csoportelső a Fehér csoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?