Capriati és Johansson diadala

Melbourne. Az amerikai Jennifer Capriati négy mérkőzéslabdát hárítva 1 óra 50 perc alatt legyőzte a svájci Martina Hingist az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes szombati döntőjében. A férfiaknál a svéd Thomas Johansson játszmahátrányból fordítva 2 óra 53 perc alatt legyőzte az orosz Marat Szafint.

Nem kis meglepetésre Daniela Hantuchová és Kevin Ullyett nyerte az Australian Open vegyes párosátTASR/EPA-felvételMeglepetésre a tavalyi győztes kezdett idegesebben, sokat rontott, így a svájci 3:0-ás előnyre tett szert. Sőt, Hingis 5:1-nél már a játszmanyerésért adogatott, de ekkor az amerikai megérezte a mérkőzés ritmusát, s sorozatban három játékot nyerve az egyenlítés közelébe került. Következett az újabb fordulat, a svájci ismét breakelt, s 33 perc alatt jutott lépéselőnyhöz. A 65 perces második szett első négy játéka egyértelműen Hingis fölényét hozta, 4:0-ra elhúzott. A címvédő azonban még ekkor sem adta fel, 3:4-re felzárkózott, majd újra elveszítette adogatását. A svájci csillag 5:3-nál meccslabdához jutott, majd 6:5-nél újabbhoz. Capriati hárította ezeket, majd a rövidítésben újabb kettőt, s végül kiharcolta a döntő játszmát. A harmadik szett elején a háromszoros melbourne-i egyéni győztes újra breakelőnybe került, de többre már nem futotta. Capriati újra visszakapaszkodott, egyenlített, majd megtörte riválisa ellenállását. A befejező játékokban már csak a tavalyi győztes „volt a pályán”, Hingis nem tudta feldolgozni az újabb fordulatot.

Jennifer Capriati tavaly Melbourne-ben és Párizsban nyert egyéni Grand Slam-tornán, s az egyik címvédés már sikerült. Hingis 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben győzött egyesben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, s ezúttal sorozatban harmadszor kapott ki a döntőben. Jennifer Capriati 1 millió, míg Martina Hingis 500 ezer ausztrál dollárt kapott.

Az élete első Grand Slam-döntőjét játszó svéd idegesen kezdett, és már a mérkőzés elején elveszítette adogatását. Ezután többször is felzárkózhatott volna, de rendre hibázott a sorsdöntő labdamenetekben. A 22. születésnapját ünneplő orosz klasszis egy újabb breakkel 6:3-ra hozta a nyitó szettet. A folytatásban Johansson hosszabb ütésváltásokra késztette a 2000-es US Open bajnokát, és remek fogadásokat bemutatva hamar lépéselőnyre tett szert. Ezt követően már csak a különbség tartására ügyelt, és 43 perc alatt kiegyenlített.

A harmadik felvonásban az egyre fáradtabbnak tűnő orosz sokat rontott, és 3:3-nál egy kettős hibával ismét elvesztette adogatását. Ez végzetesnek bizonyult, a svéd biztosan nyerte a játszmát. A negyedik szettben előbb Johansson, majd rögtön utána Szafin breakelt, így jutottak el a finálé első rövidítéséig. A tie breakben az esélytelenebbnek tartott svéd szenzációs elütéseket mutatott be, és megérdemelten nyerte meg első nagy tornáját.

Thomas Johansson 1 millió, míg Marat Szafin 500 ezer ausztrál dollárral lett gazdagabb.

Kitett magáért Daniela Hantuchová! A 18 éves szlovák teniszezőnő a zimbabwei Kevin Ullyettel az oldalán megnyerte a vegyes párost. Az elsőségért 112 800 ausztrál dollárt (kb. 2 806 000 korona) kapott a győztes duó.

EREDMÉNYEK – női egyes, döntő: Jennifer Capriati (amerikai, 1. kiemelt)–Martina Hingis (svájci, 3.) 4:6, 7:6 (9:7), 6:2; férfi egyes, döntő: Thomas Johansson (svéd, 16.)–Marat Szafin (orosz, 9.) 3:6, 6:4, 6:4, 7:6 (7:4); férfi páros, döntő: Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 9.)–Llodra, Santoro (francia) 7:6, 6:3; vegyes páros, döntő: Kevin Ullyett, Daniela Hantuchová (zimbabwei, szlovák)–Gaston Etlis, Paola Suares (argentin) 6:3, 6:2.

NYILATKOZATOK – JENNIFER CAPRIATI: „A második játszma közepéig nem igazán bíztam a győzelemben. Szerencsére sikerült a fordítás, de el kell mondanom: Martina Hingis a nagy bajnokok közé tartozik. Hiába nyertem már kétszer Melbourne-ben, még kell egy kis idő, hogy az ő szintjére emelkedjek.”

MARTINA HINGIS: „Jennifer túlságosan jól teniszezett a döntőben. A vereség ellenére nagyszerűen éreztem magam Melbourne-ben. Nehéz két hónapon vagyok túl, műtéten estem át, de a visszatérés jól sikerült. Ezzel az elvárásaim is növekedtek, így most nem tudom: örüljek vagy sírjak a 2. hely miatt.”

THOMAS JOHANSSON: „Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem a mérkőzést, de a fontos pillanatokban sikerült jól koncentrálnom. Boldog születésnapot kívánok Maratnak!”

MARAT SZAFIN: „Még sosem láttam Thomast ilyen jól játszani. Mindenkitől elnézést kérek, próbáltam hozni a legjobb formámat, de hiába. Külön gratulálok a svéd szurkolóknak, fantasztikus hangulatot teremtettek Melbourne-ben.”

Az edző fizette Johansson taxiját

Melbourne. Edzője szórakozottsága miatt kis híján lekéste a döntőt a későbbi győztes Thomas Johansson. A svéd játékos trénerével a szálloda előtt várakozott, amikor Magnus Tidemannak eszébe jutott, hogy elfelejtette odarendelni a szervezők által biztosított autót. Erre taxit fogtak, és úgy siettek a Melbourne Parkba. „Magnus mulasztása volt, így természetesen ő fizetett. Azt hiszem, a sofőr felismert, mert amikor kiszálltunk, sok szerencsét kívánt” – emlékezett vissza a finálé után Johansson. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?