Bukor Ádám olsztyni Vk-diadalai

<div>Egyéni csúccsal fűszerezett győzelmekkel mutatkozott be Bukor Ádám új klubja (gyöngyösi Mátrai Erőmű Búvárklub) színeiben az olsztyni Világkupa-viadalon.</div>

A 18 éves galántai uszonyos úszó mindkét erős számában (400 m és 800 m felszíni) maga mögé utasította a mezőnyt.  „Héthónapos kihagyás és 1100 kilométeres út után nagyon sikeres volt a Vk-szereplése. Szerettünk volna nyolcszázon világcsúcsot úszni, de a körülmények nem kedveztek, így is boldogok vagyunk, hogy figyelemfelkeltő volt bemutatkozásunk magyar színekben” – mondta lapunknak Jakoda Tibor edző, aki hozzátette, hogy védence 200 méteren is indult, és bronzérmes lett. Bukor megúszta az idei Eb-szintidőt is mindkét távon.  Nyolcszázon elért ideje (6:17,57) új magyar csúcs. Négy tizeddel javított korábbi legjobbján. Kiváló részideje volt, de két szakaszon visszaesett, kiütközött rajta a fáradtság, és ezúttal még elmaradt a világcsúcs.  Kétszázon aznap délután úszott. Élete második legjobb idejével (1:23,09) csapott célba. Ilyen jó eredményre és éremre sem számítottak a legkevésbé megfelelő számban.  Másnap jött a 400 méter. „Nincs taktika”, hangzott a verseny előtti edzői utasítás. Tehát szabad kezet kapott Ádám a világnagyságokkal teli, kegyetlenül erős mezőnyben. Az első pillanattól mindvégig vezetett, csak a német Lauschus próbált kétszer rátapadni, de a galántai kiválóság ismét bizonyította, hogy óriásit tud hajrázni. Élete legjobbjával, csúcsidővel (2:58,60) csapott célba.  Olsztyni mérlegével (2–0–1) a magyar küldöttség legjobbja lett, és a Vk-viadalon is csak egy dél-amerikai úszó előzte meg a legeredményesebbek listáján. Hatvan klub indított versenyzőt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?