<p>Csallóközkürt. Udvardi és csallóközkürti győztest ünnepeltek az I. Csallóközkürt–Felsővámos–</p>
Bugár és Švajda elsősége
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Zsoldos Roland, Vásárút polgármestere indította el a mezőnyt a 10 km-es távon. A futók busszal érkeztek Csallóközkürtről Vásárútra, s az ottani főtérről indultak Felsővámoson keresztül a versenyközpontba, hogy közben megbirkózzanak a kijelölt távval. „A hetvenhét indulóból 47-en vállalták el a tíz kilométert. Öröm volt látni, hogy Budapestről, Párkányból, Komáromból, Érsekújvárból, Gútáról, Galántáról, Dunaszerdahelyről és sok kisebb településről is érkeztek versenyzők – sorolja az alapinformációkat Hodossy Péter, az I. Csallóközkürt–Felsővámos–Vásárút Utcai Futóverseny ötletgazdája. – Csodálatos, napsütéses időben élvezet volt futni. Külön öröm számomra, hogy a 77 indulóból 10 csallóközkürti teljesítette a távot, továbbá 4 vásárúti és egy felsővámosi résztvevő.”
Tehát mindhárom érintett falu képviselve volt a mezőnyben. Az ötletgazda nem győzi hangsúlyozni, a települések összefogása volt a mérvadó a verseny megszületésében és sikeres lebonyolításában. A polgármesterek és helyi társadalmi szervezetek hathatós segítségét, közreműködését az indulók is tapasztalhatták. Persze mindenhol a győztes a király: Csallóközkürtön az udvardi Švajda Gábornak tapsoltak, amikor 35:37 perc után elsőként ért a célba, mégpedig a 10 km-es táv végén. Előtte már egyszer ünnepelték egy győztest: a falu utcáin kijelölt 3 km-es távot a helyi Bugár Ervin futotta le a leggyorsabban (13:55).
„Meglepett, hogy mivel próbálkozott az alsószeli Kovács család – folytatja a világ nagy maratonjait lefutó Hodossy Péter, aki a helyi különlegességre is nagy érzékenységgel rátapint. – Benevezték a 3 km-es távra az ötéves Mihály fiukat, aki ezzel a mezőny legfiatalabb indulója volt. Édesanyja vezetésével célba is ért, akárcsak két bátyja, a hétéves Barnabás és a kilencéves Domokos. Nagyon helyesek voltak a csöppségek! A mezőny legidősebb futója a 71 éves alistáli László Árpád tanár úr volt. Úgy érzem, szombaton sikerült leraknunk az őszi csallóközi tömeges futóverseny alapjait. Hetvenhét indulóval kezdtünk, s remélem, sikerül hagyományt teremtenünk, és jövőre talán még többen leszünk.” (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.