Budapest. A tárgyalások jelenlegi állása szerint 50 százalék az esélye annak, hogy április 28-án a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnok Brazíliát fogadja.
Budapesten a brazilok?
Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a szerb-montenegrói Vecernje Novosti című újságnak és a német Kicker sportmagazinnak mondta el eddigi észrevételeit a magyar futballról. Érdemes is a külföldön megjelent cikkekből idézni, hiszen a szövetségi kapitány külföldön kevésbé udvarias vagy éppen diplomatikus, amikor a magyar futballról beszél. „Sokkal jobb a mostani szerződésem magyar kapitányként, mint amilyet a Partizannal kötöttem, és e tekintetben maradéktalanul elégedett vagyok – mondta Lothar Matthäus a belgrádi lapban. – Tehetséges nemzet a szerb, viszont a profi mentalitás nagyon hiányzik náluk. De Belgrádban nem mehetek végig az utcán úgy, hogy az emberek ne állítsanak meg, és ne beszéljenek velem szeretettel. Budapesten ez másként van. Az emberek alig mosolyognak, ráadásul kevesen beszélik az idegen nyelvet.” Matthäus elmondta azt is: néhány játékosban nagyot csalódott. „Néhány futballista, akire számítottam – köztük Bundesliga-játékosok is –, nem az általam várt teljesítményt nyújtotta.” A szakember szerint a magyar labdarúgásnak nem a szervezettség a fő ismérve: nem értette például, miért nincsenek állandó kezdési időpontok a bajnokságban.
A szakvezető a Wales elleni meccsre két újoncot hívott meg a válogatottba, a védő Juhász Rolandot és a középpályás Józsi Györgyöt. Kapusok: Babos (Breda), Szűcs (FTC), Végh (MTK). Védők: Böjte (Győr), Gyepes (FTC), Juhász Roland (MTK), Komlósi (MTK), Pető Z. (Sopron), Stark (Győr), Szekeres (DVSC). Középpályások: Bodnár (Arszenal Kijev), Bodor (Beerschot), Dvéri (Videoton), Gera (FTC), Józsi György (Slavia), Lisztes (Bremen), Lőw (Cottbus), Molnár B. (ZTE), Pető T. (Breda), Simek (Újpest), Tóth B. (Videoton). Csatárok: Kenesei (Kouan Peking), Kovács Péter (Tromsö), Sebők J. (ZTE), Szabics (Stuttgart), Torghelle (MTK). (mti, ns)
Brazília vezeti a világranglistát
Zürich. A világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját. 1. Brazília 842 pont, 2. Franciaország 826, 3. Spanyolország 791, 4. Hollandia 747, 5. Mexikó 740, 6–8. Argentína, Anglia, Csehország 735-735, 9. Törökország 733, 10. Németország 729. A magyar válogatott hét helyet javított korábbi pozícióján, s jelenleg a 67. a rangsorban, Szlovákia az 51. helyen áll. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.