Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban

George Russell

A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton startolhat majd.

Az első három rajtkocka brit versenyzőé lett, Lando Norris, a McLaren pilótája ugyanis harmadikként zárt, a negyedik helyről pedig a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) vághat neki a futamnak.

A másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez meglepetésre már az időmérő első szakaszában búcsúzni kényszerült, miután az egyik kanyarban kicsúszott és a sóderágyban ragadt. Emiatt piros zászlóval nagyjából 10 percre félbeszakították az edzést, Pérez pedig végül csupán a 19. rajthelyet szerezte meg.

A második részben Charles Leclerc-nek, a Ferrari monacói versenyzőjének a búcsúja volt a leginkább meglepő, ő a 11. pozícióból startolhat majd. Remek időmérőt teljesített viszont a német Nico Hülkenberg a Haasszal, mivel nemcsak bejutott a pole pozícióról döntő harmadik szakaszba, hanem ott hatodik lett, így nagyon kedvező helyről kezdi majd a viadalt.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 16 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

    1. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    3. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
    4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
    5. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
    6. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
    7. sor:
Cunoda Juki (japán, RB)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
    8. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
    9. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    10. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?