Brit és török uralom Somorján

Merah Bahta, Yasemin Can és Caroline Bjerkeli Grovdal
Somorja |

Nagy-Britannia lett a somorjai mezeifutó-Eb legeredményesebb országa, mindkét egyéni felnőtt kategóriában török győzelem született.

A csölösztői x-bionic sphere központban rendezett Európa-bajnokságon a britek összesen kilenc érmet, öt aranyat és négy bronzot szereztek, őket az éremtáblázaton a törökök követték, három arannyal, egy ezüsttel és három bronzzal.
A nőknél a tavalyi évhez hasonlóan a török Yasemin Can győzött, ezzel a második női versenyző lett, aki meg tudta védeni a címét az Eb-k történetében az ír Fionnuala McCormack-Britton után (aki egyébként szintén ott volt a mezőnyben, és 15. kontinensviadalán a 12. helyen végzett). A kenyai származású Can (eredeti neve Vivian Jemutai) ma ünnepli 21. születésnapját, az aranyéremmel tette még szebbé az alkalmat.


A férfiaknál is folytatódott a török uralom, immár sorozatban negyedszer nyerte török versenyző az Európa-bajnokságot. Kigen Kaan Özbilen (aki szintén Kenyából honosított futó, eredeti neve Mike Kigen) második alkalommal indult kontinensviadalon, tavaly a 10. volt. A címvédő Aras Kaya csak a 9. helyen zárt.


A hazai versenyzők közül a 23 éven aluli nők között induló Lucia Janečková érte el a legjobb helyezést, 57. lett).
Az Eb-k történetében először megrendezett vegyes váltót a brit kvartett nyerte, a második helyen – mindössze egy másodperccel lemaradva! – a csehek zártak, akiknek utolsó emberük az a Jakub Holuša volt, aki két évvel ezelőtt fedett pályás Európa-bajnok volt 1500 méteren. A szlovákok az utolsó, 11. helyen zárták ezt a számot. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?