Brett Hull 33. mesterhármasa

New York. A címvédő Detroit paprikás hangulatú összecsapáson (a két együttes játékosai összesen 243 perc kiállítást kaptak) simán diadalmaskodott St. Louisban és nagy lépést tett, hogy megnyerje a Központi Csoportot.

Nemcsak a játékosok, hanem néha a bírók is megismerkednek a palánk keménységével. Miroslav Šatant ez a közjáték nem zavarja, s már indul is a kapu felé ČTK/AP-felvétel A Bluesban először lépett pályára az idényben a többször térdműtéten átesett olimpiai bajnok Pronger, és a kanadai hátvéd rögtön góllal mutatkozott be. A vendégeknél a kitűnő formában lévő egykori St. Louis-i Brett Hull beütötte pályafutása 33. mesterhármasát. Az NY Rangers a Boston otthonában aratott győzelmével életben tartotta a rájátszásba jutási esélyeit.

A Washington már biztosította részvételét a playoffban, de még mindig nem mondott le arról, hogy első legyen a csoportjában. A fővárosi csapat Ottawában nyert 3:2-re, majd szombaton egy pontot szerzett Torontóban. Mindkét meccsen hallatott magáról Peter Bondra, két gólt ütött és gólpasszt adott. Miroslav Šatannak is jól ment a játék, csapata a Buffalo pénteken 4:1-re verte a Montrealt, s a 21 esztendős Pyatt élete első mesterhármasát ütötte. Šatan lőtte az első gólt, a másodiknál pedig asszisztált.

Kanadai értesülések szerint a Toronto és a Montreal is szívesen látná soraiban Mario Lemieux-t, ha a klasszis nem tudná megmenteni a pénzügyi gondokkal küszködő klubját, a Pittsburgh Penguinst. Az olimpiai bajnok többségi tulajdonosa az amerikai város együttesének, de úgy tűnik, minden próbálkozása zátonyra fut, és elképzelhető, hogy eladja részvényeit. Amennyiben az NHL-es alakulat új helyszínre költözik, akkor ebben az esetben Szuper Mariót már semmi sem kötné Pittsburgh-höz. Titkon ebben reménykedik a Toronto, valamint a legendás csatár szülő-városa, Montreal is. Lemieux pályafutása során kétszer nyert Stanley Kupát (1991, 92), 877 mér-kőzésen 682 gólt ütött és 1008 gólpasszt adott, így szenzációs 1690 ponttal rendelkezik.

EREDMÉNYEK, PÉNTEK: NY Islanders–Toronto 2:5 (1:2, 1:1, 0:2), Hamrlík, Webb, ill. Mogilnij 2, Sundin, Kaberle, Reichel; Minnesota–Chicago 4:3 – hosszabbítás után (1:1, 0:0, 2:2 – 1:0), Zsoltok, J. Marshall, Ronning, Park, ill. Eastwood, Radulov, Karpovcev; Atlanta–New Jersey 1:1 – hosszabbítás után (0:0, 0:0, 1:1 – 0:0), Savard, ill. Gomez; Buffalo–Montreal 4:1 (1:0, 3:0, 0:1), Pyatt 3, Hecht, ill. Perreault; Ottawa–Washington 2:3 (1:1, 1:2, 0:0), Havlát 2, ill. Bondra, Berezin, Whitfield; Edmonton–Columbus 4:0 (1:0, 2:0, 1:0), Isbister, Smyth, Cross, Chimera.

SZOMBAT: Boston–NY Rangers 1:3 (0:1, 1:1, 0:1), J. Thornton, ill. Kovaljov 2, Leetch; St. Louis–Detroit 2:6 (1:2, 0:1, 1:3), Pronger, T. Nash, ill. Hull 3, Daciuk, Lindström, Fjodorov; Colorado–Phoenix 6:1 (3:1, 2:0, 1:0), Hahl 2, Škoula, De Vries 2, Hejduk, ill. Radivojevič; Philadelphia–Pittsburgh 3:0 (1:0, 1:0, 1:0), Roenick, Handzuš, Murray; Toronto–Washington 4:3 – hosszabbítás után (0:0, 1:1, 2:2 – 1:0), McCabe, Mogilnij, Belak, Sundin, ill. Berry, Konowalchuk, Bondra; Carolina–Buffalo 1:3 (1:2, 0:1, 0:0), DeFauw, ill. Šatan, Afinogenov, Briere; Montreal–Ottawa 1:3 (0:0, 1:2, 0:1), Koivu, ill. Smolinski, Podhier, Spezza; Tampa Bay–Florida 1:1 – hosszabbítás után (0:0, 0:0, 1:1 – 0:0), St. Louis, ill. Jokinen; Nashville–Atlanta 2:3 (0:2, 1:1, 1:0), G. Johnson, Pederson, ill. Szafronov, Savard, Heatley; Calgary–Columbus 4:6 (0:2, 3:3, 1:1), Conroy, Montador, Gelinas 2, ill. Cassels, Davidson, Sanderson 4; Los Angeles–Vancouver 1:5 (1:1, 0:2, 0:2), Frolov, ill. Cooke, H. Sedin, Näslund, Linden, D. Sedin; San Jose–Dallas 3:4 (1:2, 1:1, 1:1), Selänne, Sturm 2, ill. Young, Lehtinen, Dahlen, Morrow.

A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: 1. Markus Näslund (Vancouver), 79 mérkőzés, 46 gól, 56 gólpassz, 102 pont, 2. Peter Forsberg (Colorado) 71-27-72-99, 3. Joe Thornton (Boston) 73-35-61-96, 4. Todd Bertuzzi 8Vancouver) 79-46-48-94, 5. Milan Hejduk (Colorado) 78-44-45-89, 6. Mario Lemieux (Pittsburgh) 65-28-61-89, 7. Glen Murray (Boston) 78-41-46-87, 8. Pavol Demitra (St. Louis) 74-32-53-85, 9. Mike Modano (Dallas) 76-28-55-83, 10. Dany Heatley (Atlanta) 73-37-43-80,...12. Žigmund Pálffy (Los Angeles) 72-33-46-79, 13. Marián Hossa (Ottawa) 77-43-33-76,...25. Miroslav Šatan (Buffalo) 75-25-46-71,...39. Marian Gáborík (Minnesota) 77-29-33-62,...66. Peter Bondra (Washington) 73-28-26-54,...70. Ladislav Nagy (Phoenic) 76-21-33-54.

GÓLLÖVŐLISTA: 1. Todd Bertuzzi és Markus Näslund 46, 3. Milan Hejduk 44, 4. Marián Hossa 43, 5. Glen Murray 41, 6. Dany Heatley 37, 7. Ilja Kovaljcsuk (Atlanta), Jaromír Jágr (Washington), Brett Hull (Detroit) és Mats Sundin (Toronto) 36-36 gól. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?