Debrecen/Győr. Továbbra is százszázalékos a magyar válogatott a női kézilabda Eb-n, miután a pocsék első félidő után a második 30 perc remeklésével és töretlen küzdeni akarásával legyőzte Németországot a középdöntő nyitófordulójában.
Bravúros második félidő
Az első félidőben még semmi sem sikerült, de aztán beindult a henger, és megérdemelt, ám kiizzadt győzelmet aratott a magyar együttes. A német válogatott a az összecsapás első felvonásában már hét góllal is vezetett, de aztán lassan felkapaszkodott Kiss Szilárd szövetségi kapitány együttese, és 17:16-nál átvette a vezetést. Ettől kezdve a házigazdák uralták a mérkőzést, és négy-ötgólos előnyükból egyet megőriztek a lefújásig. A vendégek a hajrában is elszántan küzdöttek, de egyenlíteniük már nem sikerült. A magyar szövetségi kapitány ezúttal is többször változtatta az összeállítást, s taktikai húzásai ezúttal is eredményesnek bizonyultak.
A magyar válogatott hat pontjával továbbra is az élen áll a II. csoportban, és egy lépésnyire van a négy közé jutástól.
További eredmény: Románia–Franciaország 31:25. A Dánia–Ausztria mérkőzés lapzárta után ért véget .
A II. csoport állása:
1. Magyarország 3 3 0 0 92:77 6
2. Románia 3 2 0 1 80:75 4
3. Ausztria 2 1 0 1 65:63 2
4. Dánia 2 1 0 1 51:49 2
5. Németország 3 1 0 2 75:77 2
6. Franciaország 3 0 0 3 77:99 0
I. csoport (Győr) Spanyolország–Szerbia-Montenegró 32:29; Ukrajna–Szlovénia 24:22. A Norvégia–Oroszország találkozó lapzárta után ért véget.
Az állás:
1. Szlovénia 3 2 0 1 89:80 4
2. Norvégia 2 2 0 0 53:49 4
3. Ukrajna 3 2 0 1 76:76 4
4. Oroszország 2 1 0 1 69:60 2
5. Spanyolország 3 1 0 2 84:83 2
6. Szerbia-Mont. 3 0 0 3 84:107 0
A MAI MŰSOR
I. CSOPORT – 15.00: Ukrajna–Oroszország;17.00: Spanyolország–Szlovénia; 19.10: Norvégia–Szerbia-Montenegró.
II. CSOPORT – 15.45: Németország–Ausztria; 17.45: Románia–Magyarország; 20.00: Dánia–Franciaország. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.