Botlott a Fradi, vezet a Kisvárda

NB I

A Ferencváros labdarúgócsata 2:0-ás vereséget szenvedett a DVSC-től a labdarúgó NB I 16. fordulójában, így esélyt adott a Kisvárdának az első hely visszaszerzésére.

 

Az EL-es meccs miatt fáradtabb zöld-fehérek veresége azt jelentette, hogy a lapzártánk után véget ért meccsen egy esetleges mezőkövesdi győzelemmel a Kisvárda újra élre állhatott a bajnokságban. Utóbbi köszönte szépen a földrajzi szomszéd segítségét, 2:0-ra nyert a forduló zárómeccsén, és egy ponttal megelőzve a Ferencvárost átvette a vezetést a tabellán.

Az élmezőnyből a Fehérvár és a Puskás Akadémia hozta a kötelezőt a két kiesőjelölt ellen. Előbbiek megtörték idénybeli rossz sorozatukat, és végre nyerni tudtak idegenben – a fordulót megelőzően az utolsó helyen álltak a kinti meccsek szerinti tabellán, négy döntetlennel és három vereséggel. A Hungária körúton azonban az MTK nem tudott különösebb ellennállást kifejteni ellenük, ami még akkor is igaz, ha a 2:0-ás végeredmény csak a ráadás perceiben alakult ki, nem is akárhogyan. Hosszas VAR-os videózás után végül megadták Petrjak gólját – ha Fiola megmozdulását kezezésként értékelték volna, akkor nemhogy székesfehérvári gól, hanem MTK-büntető jött volna, a vendéggól ugyanis egy gyors kontra után született.
 

„A Fehérvár eljött egy kontrából, és gólt rúgott. Mindenki látta, hogy előtte mi történt, én nem szeretnék ezzel foglalkozni, úgysem tudok mit csinálni” – jelentette ki lakonikusan Márton Gábor, az MTK vezetőedzője, aki korábban a Fehérvárt is irányította.

A felcsútiaknak a szomszédvárnál is könnyebb dolguk volt, a Gyirmót ugyanis egy rossza hazaadással „segített be” az első hazai gólba. A Puskás Akadémia végül 3:0-ra győzött.

A Honvéd sokadszor is kétarcú volt: a ZTE elleni első félidőben aktív letámadások révén kétgólos előnyt szerzett, hogy aztán a második félidőben leadja ezt és 2:2-re végezzen. „A szünetben azt kértem a játékosoktól, folytassuk a letámadást, figyeljünk oda a védekezésre és legyen nálunk a labda. Ehhez képest nagyon mélyen védekeztünk, nem tudtam kirángatni a játékosokat onnan. Nem egyszer fordult elő a szezonban, hogy többgólos előnyt elveszítettünk, úgy érezték, ezt most meg kell tartani, ahelyett, hogy tették volna a dolgukat, és mentek volna előre. Megint elveszítettünk két pontot” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a kispestiek trénere.

A forduló leggólgazdagabb meccsét az újpestiek játszották a paksiakkal (4:3). Utóbbiak esetében ez várható volt: a Tolna megyeiek rúgták eddig a legtöbb gólt a szezonban, de kapott gólok tekintetétben is csak a zalaegerszegiek előzik meg őket.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?