Boston Maraton – Több ezer rendőr ügyel majd a biztonságra

Boston |

<p>A Boston Maraton történetében még soha nem készültek olyan komoly biztonsági tervvel az eseményre, mint a hétfőn sorra kerülő, 118. rendezvényre.</p>

Tavaly a futóverseny célegyenesében - a Boylston Streeten - két bomba robbant fel, a detonációban három ember meghalt, több mint 260-an pedig megsebesültek.

    Dave McGillivray versenyigazgató most a "világ legbiztonságosabb helyének" nevezte Bostont, s hozzátette, biztos abban, hogy ezúttal nem lesz probléma, ugyanakkor elárulta, még soha nem aggódott annyira, mint az idei maraton előtt.

    A biztonsági tervet szeptemberben kezdték el elkészíteni, a bostoni futásra 36 ezer versenyzőt, s egymillió nézőt várnak. Az útvonal mentén 130 elitkatona és 3500 rendőr - közülük 500 inkognitóban - ügyel majd a biztonságra.

    Tavaly a férfiaknál az etióp Lelisa Desisa, a nőknél pedig a kenyai Rita Jeptoo győzött, de a robbantás miatt az eredményekre senki sem figyelt. Akkor a futók közül 5600-an be sem fejezhették a versenyt, a rendőrség ugyanis megállította őket.

    Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke most azt mondta: "Amikor a nap hétfőn felkel a Boylston Street felett, több tízezer ember mutatja majd meg, hogy Boston erős, mégpedig azzal, hogy a városban újra maratont fut."
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?