Bősön futballoznak a bundaügy gyanúsítottjai

Bős/Budapest |

<p>A Nyugat-Szlovákiai Régióbajnokságban szereplő bősi labdarúgócsapatban folytatja pályafutását két egykori magyar válogatott, N. Norbert és T. Zoltán. Magyarországon mindkét futballistával szemben büntetőeljárás van folyamatban fogadási csalás gyanúja miatt.</p>

A Központi Nyomozó Főügyészség a tavaly még Egerben futballozó N. Norbertet öt magyar élvonalbeli mérkőzés elcsalásával, a tavaszt Siófokon töltő T. Zoltánt pedig a 2013. április 13-án játszott Ferencváros–Siófok (4:2) bajnoki mérkőzés eredményének a manipulálásával gyanúsítja – az ügyészség verziója szerint T. Zoltán és három siófoki csapattársa 10 ezer eurót kaphatott azért, hogy a Siófok minimum kétgólos különbséggel maradjon alul a Fradival szemben. A gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekményt, és szabadlábon védekezhetnek. „Itt játszik nálunk az egykori válogatott labdarúgó, Tóth Norbert, az edzőnk az egykori zalaegerszegi Preisinger Sándor, és most megszereztük Németh Norbertet és Takács Zoltánt. Tudom, hogy ennek Magyarországon nagy visszhangja lesz, de engem ez egyáltalán nem érdekel" – nyilatkozta pénteken a Nemzeti Sportnak Csörgő György, a bősi futballklub tulajdonosa, aki korábban az MTK megvásárlására tett kísérletet, a csallóközi klubbal pedig a II. ligás szereplés a távlati célja. Lapunk kérdésére Csörgő elmondta: a két újonnan igazolt játékost megilleti az ártatlanság vélelme. „Amíg a bíróság nem mondja ki a jogerős ítéletet, addig nem bűnösök. A menedzserük megszólított bennünket, mi pedig lehetőséget adtunk nekik, amatőr státusban, egy hónap próbaidővel” – tette hozzá Csörgő, aki a bundaügyről is beszélt a két futballistával: „Megviseli őket ez a hercehurca. Amíg nem születik jogerős elmarasztaló ítélet, addig az én szememben ártatlanok.” A bősi tulajdonos nem tart a csallóközi szurkolók reakciójától sem: „Ha az új játékosok az elvárásoknak megfelelően fognak futballozni, s a csapat húzóemberei lesznek, akkor a szurkolók szeretni fogják őket. Intelligens szurkolótáborunk van, nem hinném, hogy bekiabálnak majd.” Azt azonban Csörgő is hangsúlyozta: ha a két játékosról kiderül, hogy bűnös, a bősi futballklub megszünteti velük a kapcsolatot. N. Norbert és T. Zoltán Magyarországon nem léphet pályára, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis felfüggeszti mindazok játékjogát, akikkel szemben büntetőeljárás indult. Dr. Borbély Zoltán, az MLSZ jogi igazgatója lapunknak megerősítette: a magyar fél zéró toleranciát hirdetett a fogadási csalásokkal szemben, ezért a bundaügyben gyanúsítottként szereplő futballisták mindaddig nem vehetnek részt az MLSZ versenyrendszerében, amíg meg nem szüntetik velük szemben az eljárást. „Ez a szankció a megalapozottan gyanúsított személyekre is vonatkozik, nem csupán az elítéltekre” - mondta Borbély. Az MLSZ szabályai azonban csak a magyar bajnoki rendszerre vonatkoznak, éppen ezért nincs jogi akadálya annak, hogy a gyanúsított labdarúgók külföldön vállaljanak munkát; átigazolásuk azonban morális aggályokat vet fel. N. Norbert és T. Zoltán már bemutatkozott Bősön, mindketten pályára léptek a gútaiak elleni kupameccsen, előbbi gólt is szerzett a 3:1-re megnyert találkozón. Jozef Kliment, a Szlovák Labdarúgó-szövetség főtitkára lapunknak elmondta: a szlovák fél jóváhagyta a két futballista átigazolását. „Magyarországon felfüggesztették ugyan a játékjogukat, de ettől még szabadon igazolhatók, nekünk pedig nincs jogi eszközünk az átigazolási kérelem elutasítására, még az ilyen esetekben sem. A két játékos ügyében egyébként az UEFA illetékeseihez fordultunk, állásfoglalásukat várhatóan a jövő héten kapjuk kézhez” – nyilatkozta a főtitkár. (gj, bt)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?