Bombarajt után ünneplés: BL-győztes a Győr

BŐD TITANILLA

Szombat délután kihalt a veszprémi vasútállomás. A külvárosi utcák néptelenek, pedig a magyar női kézilabdázás egyik legnagyobb sikere van készülőben (klubszinten legalábbis, magyar BL-győztes utoljára 1999-ben a Dunaferr volt). Aztán a kanyarokon túl hirtelen előbukkan a Veszprém Aréna. A veszprémi sportcsarnok ötezer férőhelyes, a Győr BL-döntője kétszer, sőt, háromszor ekkora létesítményt is megtöltene. Nem a tömeg mérete impozáns. A hangja. Az ereje. Konkrétan remeg a padló a talpak alatt. És a meccs még el sem kezdődött.

A nyolcadik kupadöntő

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC klubelnöke nem nyugodt a meccs előtt. Aggódik, meg tudják-e oldani a feladatot a lányok. Ez a Győr nyolcadik európai kupadöntője. Az eddigi hetet elvesztette. Az elsőt még 1999-ben, a Viborg ellen, az EHF-kupában. Tavaly a BL-ben a Podgoricával idegenben lőtt kevesebb gólja miatt maradt alul a zöld-fehér gárda, 2009-ben, története első BL-fináléjában pedig a Viborg ellen idegenben két góllal győzött, a visszavágón azonban otthon hárommal kikapott. S vannak ugye egyéb magyar kézilabdatraumák is. Fogalmazzunk úgy, hogy ha magyar női kézilabdáról van szó, általában helyénvaló az aggódás.

Általában. De nem most. Már a meccs előtt érezni. Nehéz körülírni, nehéz elmagyarázni, de a csarnokban tapintani lehet. A levegő vibrál, forr, itt és most valami különleges fog történni.

Érdemes figyelni az arcokat. A kapus Katrine Lunde mondta egyszer, a norvégok akkor is mosolyognak, ha vesztésre állnak, mert egyszerűen szeretnek kézilabdázni. Mínusz háromról indul a meccs, az ETO Norvégiában 24:21-re nyert, a Larvik játékosai mégis széles mosollyal futnak a pályára.

A győriek arca más.

Görbicz komoly, összpontosít, nincs mosoly az arcán. A montenegrói Radicevic majd’ kicsattan, ahogy pacsizik a csapattársakkal. Löke nevet (elvégre norvég), a brazil Amorim kedvesen integet a közönségnek.

A Győr nagyon erős

A női kézilabda a világ egyik legkeményebb sportja, és ennek része a pszichológiai hadviselés is. Ez az, amit nem látni a tévében: hogy Radicevic az ellenfél arcába ordítja a gólörömét, hogy Lekics a találatát követően nem a csapattársakat keresi, hanem Leganger kapusnak néz keményen a szemébe. Katrine Lunde nemcsak a védések, hanem a mellément lövések után is diadalmasan emeli magasba a kezét, hergeli magát és a közönséget. A Győr egyszerűen nagyon erős.

A 8. percben 5:1 az állás, a 16.-ban 9:2. A Larvik csak a tizennyolcadik percben lövi a harmadik gólját. Az ETO remekül védekezik, Lunde kegyelmi állapotban véd.

Ez az első húsz perc el is dönti a meccset. „Még, még, még, még, ennyi nem elég!” – dübörög a Republic klasszikusa a hangszóróból minden egyes találat után. És az ember azt kívánja, bár lenne ez a meccs hosszabb, mert végre nem kell infarktust kapni, végre nem kell cidrizni, végre nem kell az utolsó percig visszafojtott lélegzettel fohászkodni: végre egyszer lehet élvezni a kézilabdát, mert egyértelmű, hogy ez a kupa a Győri ETO-é lesz.

Görbicz hetese

A második félidőre feljavul a Larvik, a kőkemény, tetovált Anja Edin nem hajlandó feladni (Škrtel női kiadásban, jut róla eszébe az embernek), hajtja a többieket is, Legangernek is összejön zsinórban néhány védés, a győri helyzetek kimaradnak – a vége szoros lesz, de csak a meccsnek, nem magának a döntőnek, hiszen van még három gól előny az odavágóról, a plusz kettő tulajdonképpen plusz öt, de még a döntetlen is valójában plusz három.

Az utolsó szó pedig végül is a Győré – Görbicz lő hetest, az a Görbicz, aki nem igazán játszott jól a meccsen, egy büntetőt ki is hagyott, kicsit meg is sérült, most mások vitték a hátukon a csapatot, Lunde, Radicevic, Löke, Lekics, de az utolsó hetest Görbicz lőheti, és be is lövi – ezzel nyer az ETO 23:22-re. S ahogy a gól után a világklasszis irányító elkezd őrülten ugrándozni, abban minden benne van: hét elvesztett európai kupadöntő fájdalma és feszültsége szabadult most fel. Görbe egyszerre sír és nevet – nem ő az egyetlen a csarnokban.

Világválogatott

Utólag már egyértelmű, a BL tulajdonképpeni döntője a Valcea elleni elődöntős párharc volt. Ekkor szenvedték el a zöld-fehérek egyetlen idei vereségüket a sorozatban: kétgólos idegenbeli győzelem után otthon eggyel kikaptak. Ez lehetett a legédesebb vereség a győri klubtörténetben, hiszen továbbjutást ért.

A döntőben a Larvik becsülettel küzdött, de a kiválóan védekező Győr a támadásbeli hullámvölgyek ellenére is legyőzte a norvég bajnokot.

„Végig csapatként játszottunk – lelkendezik Radicevic. – Néha jól ment a játék, néha kevésbé, de jóban-rosszban mindenki egy célért harcolt.”

„Minden poszton fantasztikus játékosaink vannak. Egységes, jól felépített csapat vagyunk” – hangsúlyozza Löke.

A Győri ETO ma a világ legjobb kézilabdacsapata. Igazi nemzetközi sztárgárda, amelyben a különféle nációk más-más habitusú képviselőit remekül kovácsolta egybe a spanyol Ambros Martín edző. A légiósok itt már nem idegenek, a szurkolók mindenkit egyformán imádnak, Löke még a kupát is kihozza az öltözőből a drukkereknek, Amorim magyarul meséli, hogy már felhívta az édesanyját: „Mama, bajnok vagyok!”, Lekicset pedig magyarul kérlelik a zöld-fehér mezes nézők, hogy maradjon Győrben. „Szkopjéban több a pénz, igaz?” – kérdez rá egy ultra, Lekics nem válaszol, inkább autogramokat oszt. Radicevic sem tagadja, ilyen diadal után fáj a szíve itthagyni a csapatot – mindketten a Vardar Szkopjéban folytatják. Lunde és Löke viszont marad, jövőre is itt lesz Amorim és természetesen Görbicz is, s továbbra is Martín irányítja a gárdát.

Már nem nyomaszt

a múlt

Martín 2011-ben az Itxako Navarra trénereként vereséget szenvedett a Larviktól a BL-döntőben. A mostani meccs előtt azonban sem ezen, sem a győrieket sújtó átkon nem gondolkodott: „Engem nem nyomasztott a hét elvesztett döntő emléke. Én azokat nem éltem át. Ha éreztem is nyomást a finálé előtt, az pozitív nyomás volt.”

Katrine Lundénak ez a harmadik BL-diadala, 2009-ben éppen a Győr ellen nyert a Viborggal. „Nem foglalkoztam a múltbeli eredményekkel. Alapvetően pozitív beállítottságú vagyok, most is arra gondoltam: eljött az idő, hogy a Győr végre nyerjen!”

Görbicz Anita mind a hét elvesztett kupadöntőnek részese volt. Tavaly bánatában sírt a születésnapján, idén két nappal a 30. születésnapja előtt végre önfeledten ünnepelhetett: „A születésnapommal nem foglalkoztam, mert rossz emlékeim voltak a tavalyi meccsről. Akkor azt gondoltam, ha most nem nyerjük meg a BL-t, akkor soha. De most, két elvesztett Bajnokok Ligája-döntő után végre mégis sikerült!”