Bolgár–magyar – Ilijev gratulált a magyar csapatnak

Bolgár–magyar

Ilian Ilijev bolgár szövetségi kapitány gratulált a magyar labdarúgó-válogatottnak, hogy csütörtökön a szófiai 2–2-es döntetlennel kijutott az Európa-bajnokságra a selejtezőcsoportból.

„El kell ismerni, Magyarország jobban játszott. Gratulálok az Eb-részvétel kiharcolásához. Szoboszlai Dominik ismét megmutatta, hogy igazi világklasszis” – kezdte értékelését az 55 éves szakember, akinek októberi kinevezése óta ez volt az első meccse a bolgár csapat kispadján. „Persze csalódottak vagyunk, mert nem ez az első eset, hogy az utolsó pillanatban kaptunk gólt, de jelen helyzetben a döntetlen nekünk jó eredmény.”

A Csernomorec vezetőedzőjeként is tevékenykedő tréner elmondta, nem kezdték jól mérkőzést, s bár együttesének sikerült egyenlítenie, utána Valentin Antov kiállítása alapjaiban határozta meg a játék képét.

„Mindig nehéz tíz emberrel játszani, főleg ilyen erős csapat ellen. Elsődleges célunk az volt, hogy ne kapjunk gólt. A második félidőben már jobban futballoztunk és nagyot küzdöttünk. Ez az igazi arca a csapatunknak. Így kell folytatnunk, akkor az eredmények is jobbak lesznek, az pedig megváltoztatja a teljes atmoszférát a válogatott körül” – tekintett a jövőbe Ilijev.

A szakvezető szót ejtett a létesítményen körüli eseményekről is. Ahogy fogalmazott, sajnálja, ami a Veszil Levszki Nemzeti Stadionon kívül történt, ugyanis a tüntető bolgár szurkolók autókat gyújtottak fel, a rendőrség pedig vízágyúval oszlotta fel a tömeget.

A magyar válogatott Aleksz Petkov 97. perces öngóljával mentette 2–2-es döntetlenre a bulgáriai összecsapást, a megszerzett egy ponttal pedig kijutott a jövő évi, németországi kontinenstornára. Amennyiben vasárnap a 11 találkozó óta veretlen nemzeti együttes legalább döntetlent ér el Montenegró ellen a selejtezősorozat utolsó fordulójában, akkor a csoportelsőséget is megszerzi, így az első vagy második kalapból várhatná december 2-án a hamburgi Eb-csoportsorsolást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?