BL: Budapest meghozta az angol BL-csapatok szerencséjét

Manchester City

Manchester City is két 2–0-s sikerrel jutott tovább, az Atalanta nem tett csodát a Real Madrid vendégeként.

Az első mérkőzéseken aratott idegenbeli győzelmekkel megalapozta a visszavágók hangulatát a Manchester City és a Real Madrid, bárt azért bennünk volt némi remény, hogy legalább az Atalanta képes lesz jó mérkőzést játszani Spanyolországban.

Főleg, hogy a Real a koronavírus-járvány és a Santiago Bernabéu folyamatos felújításának megkönnyítése érdekében az Alfredo di Stéfanóról elnevezett kis stadionban játssza a meccseit. Ott még az a nyomás sem nehezedett az olaszokra, amit a Bernabéu hatalmas lelátója jelentett volna.

A bergamóiak bátran kezdtek, a mérkőzés elején kezdeményeztek, többet is birtokolták a labdát, de nem sikerült meglepni a hazaiakat. Aztán Marco Sportiello kapus „megoldotta” a helyzetet, Luka Modricnak passzolt, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta Karim Benzemát (1–0). A második félidőben Sergio Ramos büntetőből volt eredményes, így a hajrában Luis Muriel és Marco Asensio gólváltása már nem osztott, nem szorzott. A Real Madrid 3–1-re nyert és kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Gratuláltam a fiúknak, mert az elejétől a végéig nagyszerűen játszottak egy olyan ellenféllel, amely fizikailag sokat kivett belőlünk. Jól kellett védekeznünk, de tudtuk hozni a saját játékunkat. Mondhatni, hogy ez egy tökéletes meccs volt” – értékelt Zinedine Zidane.

Az UEFA.com-on aztán hozzátette: „Duvan Zapata lehetőségét leszámítva nem igazán volt esélyük az olaszoknak. Normális esetben sok helyzetig jutnak minden mérkőzésen, de ezúttal nem így történt. Túl jól játszottunk.”

Gian Piero Gasperini, az Atalanta edzője sajnálta, hogy nem tudták nagyobb erőbedobásra kényszeríteni a Realt.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibákat kövessünk el és gólt ajándékozzunk az ellenfélnek. Kár érte” – mondta a Sky Sport Italiának. „Mindig fantasztikus élmény az edző, a játékosok és a klub számára, amikor Európa legjobbjai ellen játszunk. Jól teljesítettünk ebben a szezonban, de az utolsó két meccs miatt csalódottak vagyunk.”

A Manchester City – hasonlóan a Liverpoolhoz – abszolút otthon érezhette magát a Puskás Arénában, hiszen a nyolcaddöntős párharc mindkét mérkőzésén, Budapesten léphetett pályára. Ahogy Liverpool az RB Leipziget, úgy a ManCity a Mönchengladbachot is kétszer 2–0-val búcsúztatta, ezzel utóbbi angol klub egymás után negyedszer jutott negyeddöntőbe (igaz, az előző három alkalommal ott be is fejezte a szereplését).

A kedd este hőse ezúttal Kevin De Bruyne és Ilkay Gündogan volt: a belga támadó középpályás 20 méterről bombagólt lőtt, míg a német egy szép támadás végén gurított a honfitársai kapujába (2–0).

Pep Guardiola, a City menedzsere elismerte, hogy lenyűgözte csapata, és teljesen elégedett az elmúlt hetekben mutatott játékkal. „Jó pillanatban vagyunk, szenzációsan játszunk, pontosan úgy, ahogy előre eltervezzük, ahogy akarunk. Végig kontroll alatt tartjuk a labdát, mi irányítjuk a mérkőzéseket. A védekezés legjobb módja, ha nálunk a labda, ettől kezdve minden passznak és minden mozdulatnak van értelme” – nyilatkozta.

Kevin De Bruyne elismerte, hogy sokkal könnyebb lett az egész mérkőzés azzal, hogy már az elején két gólt szereztek. „Türelmesek voltunk, és a kétgólos előny birtokában már felszabadultan futballozhattunk. Irányítottuk a játékot, a második félidőben is akadt néhány lehetőségünk, bár érthető módon akkor már nem szakadtunk meg”

Borussia Mönchengladbach nem tudott túllépni saját árnyékán, a csapat február óta óriási gödörben van. A legutóbbi kilenc tétmérkőzése közül nyolcat elveszített (négyszer gólt sem szerzett), csupán egy döntetlent tudott felmutatni még február 14-én, egy Wolfsburg elleni 0-0-t. Ehhez lehet, az is hozzájárult, hogy a klub bejelentette, Marco Rose a következő idényben már a Borussia Dortmund edzője lesz.

Többre számítottunk, de egy ilyen minőségű ellenféllel szemben nem sok esélyed marad” – mondta Rose. A ’Gladbach szombaton a tökutolsó Schalke otthonában lép pályára a Bundesligában, és ha ismét kikapna, akkor beállítaná Wolf Werner negatív rekordját: a Borussia történetében ő az eddigi egyetlen edző, aki egymás után nyolc vereséget hozott, még 1989-ben.

Yann Sommer kapus a Mönchengladbach kapusa tömören így foglalta össze a történteket: „Még mindig büszke vagyok erre a csapatra, két rossz mérkőzés miatt nem szabad bennünket leírni. Ha egy olyan csapat ellen akarunk helyt állni, mint a Manchester City, akkor a legmagasabb szinten kell teljesítenünk. Sajnos jelenleg nem vagyunk ott.”


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?