Szombaton az utolsó öt percben állva tapsolt a komáromi közönség, így ünnepelte férfi kosarasai bravúros győzelmét (81:60) a listavezető Svit ellen. Nem akármilyen fegyvertényt hajtottak végre Paulik József védencei.
Beteljesült a komáromi kosarasok álma
Kanyarodjunk vissza a szombati Svit-verésre. A közönség és a pályára lépők is kiérezték: nem akármilyen alkalom kínálkozik a csapat előtt. A múlt szerdán Pozsonyban szétesően játszó együttes más, otthoni meccseire inkább jellemző arcát mutatta a kezdettől biztató szurkolók előtt. „Végre összefogott a társaság, és úgy játszott, mint az egy I. ligás együttestől elvárható. Kimondottan jól, korszerűen kosarazott. És küzdőszellemből is jelesre vizsgázott, taktikai utasításaimat mindenki betartotta. Védekezésben pedig egymást múlták felül a fiúk. Ismét bebizonyosodott: hazai környezetben erősebb, sokra képes a csapat” – kommentálta a szombati sikert az edző. A győzelem a harmadik negyedben körvonalazódott. Ezt a tíz percet 27:10-re nyerte az MBK Rieker. Szupper (17 pontot szerzett a meccsen), Kollár (18) és Ridzoň (18) tűnt ki akkoriban eredményességével. Az edzői meglátás kiegészíti a képet: „Nem mérvadó, hogy ki hozta a pontokat. Az is fontos, de a harmadik negyedben az egész, pályán lévő ötösfogat kitűnően játszott, tehát az említett három kosarason kívül Ilko és Lovík is. Elsősorban védekezésben törtek borsot a svitiek orra alá. Ezért szereztek csak tíz pontot a vendégek, s voltak olyan két-három perces időszakok, amikor képtelenek voltak bevenni a kosarunkat. A mai kosárlabdában ez a mérvadó, ilyenre épülhet a siker.”
A komáromiak bravúrja egyben lezárta a bajnokság két mezőnyre tagolódásának sorsát. A Duna-partiak mögött még a Nitra került a felsőházba, a korábban oda jutott Svit, Pezinok, Lučenec és Inter társaságába. A kiesés elkerüléséért a Handlová, a Žilina, a Levice és a Prievidza harcol. A rájátszásban – mindkét csoportban – oda-vissza alapon mérkőznek meg a csapatok, magukkal viszik eddigi pontjaikat. Utána az alsóház utolsója kiesik, a 9. befejezi, a 7. és 8. pedig bekerül a playoffba, akárcsak a felsőház valamennyi tagja.
Már szombaton innen folytatják a csapatok:
1. Svit 18 14 4 1421:1215 32
2. Pezinok 18 14 4 1618:1436 32
3. Lučenec 18 14 4 1455:1235 32
4. Inter 18 9 9 1433:1423 27
5. Komárno 18 8 10 1368:1423 26
6. Nitra 18 7 11 1435:1393 25
7. Handlová 18 7 11 1372:1531 25
8. Žilina 18 7 11 1371:1516 25
9. Levice 18 6 12 1348:1477 24
10 Prievidza 18 4 14 1324:1496 22
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.