<p>Budapest. Benedek Tibort választotta meg a férfiválogatott szövetségi kapitányának a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége. Megbízatása négy évre szól.</p>
Benedek a pólókapitány
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Második elnökségi ülésén rögtön fontos kérdésben döntött a Magyar Vízilabda-szövetség, amely megválasztotta Kemény Dénes utódját a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztján. Három pályázat érkezett december 28-ig, a 15 tagú elnökség Benedek Tibor, a Szeged trénere, Vincze Balázs és a Debrecenben edzősködő Gyöngyösi András közül választhatott. Az elnökség csak a pályázati anyagokra hagyatkozhatott, ugyanis személyes meghallgatás vagy más testületi ülés nem volt. A szavazás már az első körben eldőlt.
Benedek 2010 áprilisa óta másodedzőként segítette Kemény Dénes szövetségi kapitányt, aki szeptemberben jelentette be, hogy kitölti ugyan az év végén lejáró szerződését, de nem folytatja tovább a munkát a nemzeti együttesnél. A 40 éves, háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek ezt követően két meccsen már irányíthatta megbízott szakvezetőként a nyári londoni olimpián ötödikként végző csapatot, míg Keményt időközben a szövetség elnökének választották.
„Piros betűs ünnep számomra a mai nap! Borzasztóan örülök, köszönöm szépen az elnökség bizalmát! Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar válogatott kispadján ülni. Ma még ünneplés, holnap elkezdődik a munka. A részletekkel kapcsolatban egy kis türelmet kérek a sajtótól, a következő néhány napra szükségem van ahhoz, hogy alaposabban fel tudjam vázolni az elkövetkező időszakot. Egy biztos: számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek, és magát a végcélhoz vezető utat is rendkívül fontosnak tartom” – mondta az új szövetségi kapitány a vlv.hu-nak.
Benedek Tibor január 10-én áll munkába. (MTI, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.