Becsületesen küzdöttek

Pozsony. Ha Horváth Béla (20), az Inter középpályása három-négy helyzetből legalább egyet berúg, róla és testvéréről szólt volna az Inter–Trenčín mérkőzés, mert Horváth Csaba (22) középhátvéd gólpasszt adott, átadásából született a vendégek vezető gólja.

Pozsony. Ha Horváth Béla (20), az Inter középpályása három-négy helyzetből legalább egyet berúg, róla és testvéréről szólt volna az Inter–Trenčín mérkőzés, mert Horváth Csaba (22) középhátvéd gólpasszt adott, átadásából született a vendégek vezető gólja. Nem jött hát össze Horváthék sztorija, így csak arról szólt a kellemetlenül hűvös, esős időben rendezett meccs, hogy a sárga-feketék ismét nem tudtak nyerni hazai pályán. Eddig Fekete Péter névnapja volt minden második szombat számukra, hiszen ő énekelte: „Ha belevágok tíz nő közé – lesz belőle null!” Bizony. Nyolc összecsapás, nulla győzelem, 7:21-es gólarány. A sorozat lassan bekerül a Rekordok Könyvébe... Ha az ember nem vár sokat egy meccstől, nem is csalódik. A kezdettől fogva fölényben lévő sárga-feketék megszokott játékukat játszották, mindnyájan sokat futottak, de már hagyományosan hadilábon álltak az összjátékkal (ehhez nincsenek egy kicsit is kreatív futballistáik), így a második passz után rögtön ívelték előre a labdákat az afrikai Lembakoali elé (vagy a nagy semmibe), de az nem tudott mit kezdeni vele, szinte egyet sem volt képes igazából megjátszani. Csak véletlenül kerülhettek helyzetbe, nem kidolgozott akciók után. A 24. percben Horváth B. kapásból a kapusba rúgta a labdát. Aztán még akadt két-három lehetősége, de elátkozott volt számára a kapu, a hajrában például hajszállal maradt le egy labdáról. Nem úgy Šuhaj, szép fejessel küldte a hálóba Horvát Csaba beadását. Egyébként a vendégek szinte semmit sem csináltak, de azt tökéletesen tették. Megbecsülték a labdát, igyekeztek azt járatni, kapura azonban nem nagyon jelentettek veszély. Besegített nekik Drahno, öngólt fejelt. Hiába hajráztak kétségbeesetten a hazaiak, csak szépíteniük sikerült. És a 348 néző közül a somorjaiak (a Horváth fiúknak drukkoltak) egy maroknyi csoportja azt mondta, legalább becsületesen küzdöttek a vendéglátók. Ez olyan dicséret, amelyr#l mindenki szívesen lemondana...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?