Beckenbauer a tizenegyesek megtartása mellett érvel

Budapest |

<p>Franz Beckenbauer, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szakmai bizottságának (Task Force Football 2014) elnöke szerint semmiképpen sem kellene száműzni a büntetőpárbajokat a sportágból.</p>

A német sportvezető ezt annak kapcsán mondta, hogy Joseph Blatter FIFA-elnök a szervezet pénteken zárult 62., budapesti kongresszusán bejelentette, arra kérte a Beckenbauer vezette testületet, hogy dolgozzon ki egy alternatív megoldást a tizenegyespárbajok helyettesítésére.

"Úgy kell hagyni, ahogyan eddig is működött - fogalmazott Beckenbauer. - A büntetők külön érzelmeket visznek a futballba."

Blatter a Hungexpón megrendezett kongresszuson azt mondta, a labdarúgás sokszor tragédiába fordul, amikor egy-egy meccsen 11-esekre kerül sor.

"A futball csapatsport, s amikor egy az egy elleni párharcokra kerül sor, egyszerűen veszít az alapeszméiből" - fogalmazott a 76 éves svájci elnök, aki a Beckenbauer vezette bizottságnak azt mondta: "önök talán tudnak erre alternatív megoldást találni, ha ma nem is, de a jövőben biztosan."

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?