Barátnője szúrt ki az azeri paralimpikonnal, törölték az eltiltást

Baku |

<div>A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) törölte Gunduz Iszmajlov azeri erőemelő örökös eltiltását, miután a sportoló ex-barátnője beismerte, hogy ő tette a doppingszert volt párja italába.</div><div>&nbsp;</div>

A paralimpikon korábbi partnere egy bakui bíróság előtt tett vallomást, miszerint a 2004-es athéni paralimpia alatt - egy évvel szakításuk után - "büntetésből" csempészte az anabolikus szteroidot az erőemelő italába.    Iszmajlov a 2000-es sydneyi paralimpián világcsúccsal aranyérmet szerzett, melytől megfosztották, miután a doppingellenőrzés során a szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolont találtak. Kétéves eltiltása után, a 2004-es játékokon ismét lebukott - mint kiderült, volt párja "jóvoltából" -, így második vétség miatt örökre száműzték a versenyekről.    "Megkaptuk az összes bírósági iratot, melyek bizonyítják, hogy önhibáján kívül doppingolt, így töröljük a büntetését" - jelentette be csütörtökön Toni Pascual, az IPC doppingellenes bizottságának vezetője. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?